Bemutatkozott a hőkamerás strapamobilok legújabb generációja, a CAT S62 Pro

cat_s62_pro_2.jpg

MIvel mi magunk is nemrég kaptunk rá az okostelefonok eme igencsak ritkás szegmensére - azaz a strapamobilokra - így feltétlen szükségét éreztük hírt adni ezen piac egyik legismeretbb márkájának legújabb készülékéről, azaz a CAT S62 Pro-ról.



A Bulli Group által gyártott készülékpaletta csúcsát mindig is az S6x széria jelentette, mely főként a beépített hőkamera miatt vált híressé az elmúlt években. Az S62 esetében sincs ez másként, a hagngsúly ismételten csak FLIR márkájú, hőérzékelő kombinált képalkotón van. A hőkép fotózáshoz a készülék egy bizonyos FLIR Lepton 3.5-ös szenzort, illtve egy bizonyos MSX (multispectrumos dinamikus képalkotó) technológiát is bevet: S míg az elődhöz képest az érzékelő négyszer nagyobb felbontásban dolgozik (1440 x 1080 pixel), addig az MSX algoritmus valós időben felelteti meg a hőkamera által látottakat a 12 megapixeles dual pixel érzékelős, Sony modullal felszerelt hagyományos hátlapi kamera képével. A hőképen egyébként a szoftverrel felületi hőmérsékletet mérhetünk akár 30 méteres távolságból is, kérhetünk riasztással egybekötött állandó hőfigyelést is -20 és +400 fok közt megadott tartományra, illetve riportotkat is nyomtathatunk folyamatos hőfigyeléseinkről, pdf formátumban .

cat_s62_pro_3.jpg

A készülék persze hőkamerán túl egy strapabíró okostelefon is kell legyen, így a készülékház nem meglepő módon rendelkezik IP68 és katonai MOL Spec 810H tanusítványokkal, kibírja az 1,8 méteres zuhanást acélra, több alkalommal, az előlapiot ugyan csak jókora kávkkal körbe vett, de már 5,7 colos, FHD+ felbiontású kijelzőt pedig a Corning Gorilla Glass 6-os üvege védi.

cat_s62_pro_combined_rs.jpg
Ami az "okos" részt illeti, a CAT S62 nem egy izomgép, legalábbis a Qualcomm Snapdragon 660-as egyrészt se nem mai darab, se nem modnható erősnek - bár a két és fél éve debütált CAT S61 is elég jól muzsikál még a 630-a variánssal, melyben bizonyára nagy szerepe van a csak minimálisan testreszabott Androidnak. A rendszermemória 6 gigabájt, míg a háttértár 128 gigabájt, a jelenleg még 10-es verziójú robotos rendszer ezzel tud gazdálkodni, de a gyártó egyrészt 11-re frissítést, valamint 2 év rendszeres (90 naponkénti) és további egy évig terjedő kritikus biztonsági frissítéseket ígér.

cat_s62_pro_horizontal_rs.jpg

Ugyan hardveres extraként a szabadon programozható oldalsó gomb megmaradt, a sajtóközlemény sajnos nem tett említést az elődben megtalálható lézeres távolságmérőről és a légminőség vizsgálóról sem, így feltételezhetően ezek nem hoztak akkora sikert, hogy árdrágító szerepet kapjanak az egyébként 239.990 bruttó fogyasztói áron debütáló készülékben, mely hazánkban augusztus 20-tól lesz kapható.

A bejegyzés trackback címe:

https://ifater.blog.hu/api/trackback/id/tr8816081530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iFater

Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel IS foglalkozunk az iFaterben!

Friss topikok

Címkék

108 megapixel (1) 20 (2) 5G (2) 8S (1) 90-es évek (1) acer (2) Acer (4) adatvédelem (2) adatvesztés (3) AI (1) AirPods Pro (1) akku (1) aktivitás (1) alkalmazás (3) alkalmazásbolt (1) Amazon (1) AMOLED (1) Andorid (1) android (5) Android (22) Android 10 (2) Android One (1) Android Q (2) Apple (12) apple (5) Apple Arcade (1) App Store (1) árak (2) arcfelismersé (1) Arkham Collection (1) Asus (1) azonosítás (1) ban (4) band (1) Band 5 (1) Batman (1) bejelentés (10) bemutató (6) billentyűzet (1) biztonság (2) Blizzard (1) Bluetooth (2) bögre (1) böngésző (1) Boston Dynamics (1) BRFK (1) Bulgária (1) Butterfly (1) c (1) calendar (1) Cambridge Analytica (1) Casio (1) CAT (1) CAT S62 Pro (1) CC9 (1) CES (1) CES 2020 (1) chrome (1) clod (1) ConceptD 7 Ezel (1) Continuum (1) Cortana (1) covid (1) covid-19 (2) csereakció (1) design (1) Desktop mode (1) DeX (2) Diablo (1) dizájn (2) drone (1) dupla kijelző (1) eco (1) elektromos jármű (1) előfizetés (2) embargó (1) emui (1) EMUI (1) EMUI 10 (1) Entitiy list (1) Epic (1) Essential (1) Exynos 9825 (1) FaceApp (2) Facebook (5) Facetime (1) felhasználónév (1) felhő (1) feltörés (1) fitnesz (2) FLIR (1) Folding@home (1) fotó (1) fotópályázat (1) Freebuds 3 (1) frissítés (1) Galaxy (2) Galaxy Fold 2 (1) Galaxy Note 10 (1) Galaxy Note 10+ (1) Galaxy S10e (1) Galaxy S10 Lite (1) Galaxy Tab S6 (1) Galaxy Tab S7 (1) Galaxy Tab S7+ (1) galaxy unpacked 2020 (1) Galaxy Z Flip (1) gamer (2) google (6) Google (6) Google Play Áruház (1) Google Play Pass (1) GPR B-1000-1ER (1) hack (1) hajlítható kijelző (2) Hajlított kijelző (1) hajszárító (1) Harmony OS (2) headset (2) hiba (1) hírek (10) hms (1) hőkamera (1) home (1) home office (1) Hongmeng (1) Hongmi OS (1) Honor (3) honor (4) Honor 20 Pro (1) honor band 5 (1) Huaewei (1) huawei (6) Huawei (11) huwaei mate 30 pro (1) iFater (46) ifater (7) ifatercast (4) IFA 2019 (3) InFocus (1) ingyen (1) instagram (1) Instagram (1) internet archive (1) iOS (4) iOS 13 (1) ipad (2) iPad (2) iPad 2019 (1) iPad 7 (1) iPad OS (1) iPhone (5) iphone (1) iPhone 11 (1) iPhone 11 Pro (1) iPhone 11 Pro Max (1) iPhone SE (1) iPhone SE 2020 (2) ive (1) japán (1) játék (4) jobs (1) jony (1) karpánt (1) két kijelző (1) kiegészítő (1) kína (1) Kirin 990 (1) Kirin A1 (1) kockázat (1) konzol (1) korea (1) körkép (1) korona (1) Lapdock (1) laptop (2) LEGO Batman Trilogy (1) LG (2) lg (1) LG G8X (1) lite (1) MacBook (1) macbook (2) MacBook Air (1) MacBook Pro (1) márkahűség (1) Mate 30 (2) Mate 30 Pro (1) Mate Xs 5G (1) mee audio (1) megújuló energia (1) mesterséges intelligencia (1) mi (1) Microsoft (5) microsoft (1) Ming-Chi Kuo (1) MIUI (2) Mi 9T (1) Mi 9 Pro (1) Mi A3 (1) MI Mix Alpha (1) Mi Note 10 (1) Mi Note 10 Pro (1) Mi Watch (1) mobilfotózás (1) Motorola (2) Motrola (1) ms-dos (1) naptár (1) nasa (1) nintendo (1) nosztalgia (1) Note20 (1) Note20 Ultra (1) notebook (1) nyereményjáték (2) office (1) okosóra (2) okostelefon (25) okostelevízió (1) okostoelefon (1) okostv (1) oktatás (1) OnePlus (1) One UI (1) online (1) online oktatás (1) operációs rendszer (2) oppo (1) oprendszer (2) óra (1) Oroszország (1) os (1) P30 (2) p30 (2) P30 Pro (2) P40 (1) PC (1) piac (1) pixel (1) Pixel 4 (1) Pixel 4 XL (1) PlayStation 4 (1) Play Áruház (2) podcas (1) podcast (17) poliamid (1) pro (1) Project Gem (1) Q (1) Qualcomm (2) Rangeman (1) Razr (1) Remote Play (1) retro (2) Rivsoft (1) ROG (1) ROG Phone II (1) S-Pen (1) S20 (1) S20+ (1) S20 ultra (1) Samsung (10) samsung (2) sebezhetőség (1) slate (1) Snapdragon 855+ (2) Sony (2) spotify (1) stadia (1) Start menü (1) stations (1) steve (1) streaming (1) switch lite (1) szivárgás (1) szoftver (2) táblagép (2) tablet (3) teamgalaxy (1) telefonszám (1) tencent (1) tervező (1) Tesla (1) teszt (6) tesztpad (1) tik tok (1) tiltás (1) Tinder (1) titkosszolgálat (1) Tor (1) Toshiba (1) tracker (1) tralvemate x3 (1) travelmate (2) trendek (1) Triton 900 (1) trump (4) TV (1) ultrabook (1) USA (2) usa (3) védelem (1) view (1) vírus (1) visszahívás (1) vivo (1) Watch Magic (1) Wear OS (1) web (1) Windows (2) Windows 10 (1) wwdc (1) Xbox (1) Xbox One (1) Xiaomi (10) xiaomi (2) Xperia (1) Xperia 5 (1) zajszűrés (1) zöld (1) zoom (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása