Nagyobb, gyorsabb, drágább és ugyanúgy hajlik: Itt a Huawei Mate Xs 5G!

matexs_5g_1.jpg

A P széria frissítésére még nagyjából egy hónapot kell várnunk, a Huawei mára is hozott némi mobilos nyalánkságot az első hajlítható okostelefonjuk frissítésének képében.

Az idei év a gyártónál egyértelműen az előre menekülésről szól, a Google mint partner elvesztése ugyanakkor úgy tűnik, egyáltalán nem rázta meg a gyártó lendületét. A 2020-as évben mindenből nagyobb, gyorsabb és erősebb kerül a gyártó logójával “étlapra”, melynek előételeként a Mate Xs 5G szolgál. A Huawei láthatóan finomhangolta első hajlítható készülékét, mely immár 7,2 helyett 8 colos méretre hajtogatható ki és a cég jelenlegi legerősebb, Kirin 990-es processzorával, továbbgondolt kezelőfelülettel és 5G képességgel látta el azt.

matexs_5g_4.jpg

Összecsukott állapotban egy elől 6,6 colos kijelző tekint ránk, kinyitott állapotban pedig 8 colon operálhatunk kezünkkel, mellyel állítólag már sokkal kevésbé kell finomkodnunk, hála az ellenállóbb, kétrétegű polimerborításnak. Maga a kihajtás is finomodott, a mérnökök - valószínűleg a Samsung kárán is tanulva - erősebb és stabilabb nyitómechanikát terveztek.

matexs_5g_2.jpg

A kamerák továbbra is a normál-nagylátószög-zoom trió elrendezésben üldögélnek a hátlapon (40, 8 és 16 megapixel), ezeket egy ToF szenzor segíti a gyorsabb és pontosabb fókuszálásban. Előlapi kamerára továbbra sem tartottak igényt a tervezők, mivel mind összecsukott, mind nyitott állapotban használhatjuk az előbbi triót - zárt helyzetben ehhez a kamera mellé került 6,38 colos kijelzőfelület szolgál keresőképpel, technikailag tehát nehéz komolyabb szelfizésre képes mobilt mutatni manapság.

matexs_5g_3.jpg

Szoftveres oldalról az Android 10 alapokon nyugvó EMUI 10 áll a felhasználók rendelkezésére, melyhez továbbra sem jár a Google szoftvercsomagja. Ezt hivatott kiváltani a rohamtempóban fejlődő HMS (Huawei Mobile Service) és az ahhoz tartozó AppGalery alkalmazásbolt is. Mindez persze nem kis kihívást jelent majd az európai piacon, ahol a készülék márciusban debütál majd. Ó, és persze ha a Google csomag éppen nem is hiányozna, a leendő vásárlóknak egy sokkal komolyabb, kis híjján hétszámjegyű árral is meg kell küzdeniük, a Huawei Mate Xs ugyanis 2499 eurós áron debütál majd, mely a hazai forgalmazásban tíz forinttal kevesebb, mint egymilliós árcímkét jelent. A komolyság kedvéért még egyszer tehát: A Mate Xs 5G 999.990 forintos áron kerül piacra hazánkban.

A bejegyzés trackback címe:

https://ifater.blog.hu/api/trackback/id/tr8315489698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iFater

Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel IS foglalkozunk az iFaterben!

Friss topikok

Címkék

108 megapixel (1) 20 (2) 5G (2) 8S (1) 90-es évek (1) Acer (4) acer (2) adatvédelem (2) adatvesztés (3) AI (1) AirPods Pro (1) akku (1) aktivitás (1) alkalmazás (3) alkalmazásbolt (1) Amazon (1) AMOLED (1) Andorid (1) android (5) Android (22) Android 10 (2) Android One (1) Android Q (2) apple (5) Apple (12) Apple Arcade (1) App Store (1) árak (2) arcfelismersé (1) Arkham Collection (1) Asus (1) azonosítás (1) ban (4) band (1) Band 5 (1) Batman (1) bejelentés (10) bemutató (6) billentyűzet (1) biztonság (2) Blizzard (1) Bluetooth (2) bögre (1) böngésző (1) Boston Dynamics (1) BRFK (1) Bulgária (1) Butterfly (1) c (1) calendar (1) Cambridge Analytica (1) Casio (1) CAT (1) CAT S62 Pro (1) CC9 (1) CES (1) CES 2020 (1) chrome (1) clod (1) ConceptD 7 Ezel (1) Continuum (1) Cortana (1) covid (1) covid-19 (2) csereakció (1) design (1) Desktop mode (1) DeX (2) Diablo (1) dizájn (2) drone (1) dupla kijelző (1) eco (1) elektromos jármű (1) előfizetés (2) embargó (1) emui (1) EMUI (1) EMUI 10 (1) Entitiy list (1) Epic (1) Essential (1) Exynos 9825 (1) FaceApp (2) Facebook (5) Facetime (1) felhasználónév (1) felhő (1) feltörés (1) fitnesz (2) FLIR (1) Folding@home (1) fotó (1) fotópályázat (1) Freebuds 3 (1) frissítés (1) Galaxy (2) Galaxy Fold 2 (1) Galaxy Note 10 (1) Galaxy Note 10+ (1) Galaxy S10e (1) Galaxy S10 Lite (1) Galaxy Tab S6 (1) Galaxy Tab S7 (1) Galaxy Tab S7+ (1) galaxy unpacked 2020 (1) Galaxy Z Flip (1) gamer (2) google (6) Google (6) Google Play Áruház (1) Google Play Pass (1) GPR B-1000-1ER (1) hack (1) hajlítható kijelző (2) Hajlított kijelző (1) hajszárító (1) Harmony OS (2) headset (2) hiba (1) hírek (10) hms (1) hőkamera (1) home (1) home office (1) Hongmeng (1) Hongmi OS (1) Honor (3) honor (4) Honor 20 Pro (1) honor band 5 (1) Huaewei (1) huawei (6) Huawei (11) huwaei mate 30 pro (1) ifater (7) iFater (46) ifatercast (4) IFA 2019 (3) InFocus (1) ingyen (1) instagram (1) Instagram (1) internet archive (1) iOS (4) iOS 13 (1) iPad (2) ipad (2) iPad 2019 (1) iPad 7 (1) iPad OS (1) iPhone (5) iphone (1) iPhone 11 (1) iPhone 11 Pro (1) iPhone 11 Pro Max (1) iPhone SE (1) iPhone SE 2020 (2) ive (1) japán (1) játék (4) jobs (1) jony (1) karpánt (1) két kijelző (1) kiegészítő (1) kína (1) Kirin 990 (1) Kirin A1 (1) kockázat (1) konzol (1) korea (1) körkép (1) korona (1) Lapdock (1) laptop (2) LEGO Batman Trilogy (1) LG (2) lg (1) LG G8X (1) lite (1) MacBook (1) macbook (2) MacBook Air (1) MacBook Pro (1) márkahűség (1) Mate 30 (2) Mate 30 Pro (1) Mate Xs 5G (1) mee audio (1) megújuló energia (1) mesterséges intelligencia (1) mi (1) Microsoft (5) microsoft (1) Ming-Chi Kuo (1) MIUI (2) Mi 9T (1) Mi 9 Pro (1) Mi A3 (1) MI Mix Alpha (1) Mi Note 10 (1) Mi Note 10 Pro (1) Mi Watch (1) mobilfotózás (1) Motorola (2) Motrola (1) ms-dos (1) naptár (1) nasa (1) nintendo (1) nosztalgia (1) Note20 (1) Note20 Ultra (1) notebook (1) nyereményjáték (2) office (1) okosóra (2) okostelefon (25) okostelevízió (1) okostoelefon (1) okostv (1) oktatás (1) OnePlus (1) One UI (1) online (1) online oktatás (1) operációs rendszer (2) oppo (1) oprendszer (2) óra (1) Oroszország (1) os (1) P30 (2) p30 (2) P30 Pro (2) P40 (1) PC (1) piac (1) pixel (1) Pixel 4 (1) Pixel 4 XL (1) PlayStation 4 (1) Play Áruház (2) podcas (1) podcast (17) poliamid (1) pro (1) Project Gem (1) Q (1) Qualcomm (2) Rangeman (1) Razr (1) Remote Play (1) retro (2) Rivsoft (1) ROG (1) ROG Phone II (1) S-Pen (1) S20 (1) S20+ (1) S20 ultra (1) Samsung (10) samsung (2) sebezhetőség (1) slate (1) Snapdragon 855+ (2) Sony (2) spotify (1) stadia (1) Start menü (1) stations (1) steve (1) streaming (1) switch lite (1) szivárgás (1) szoftver (2) táblagép (2) tablet (3) teamgalaxy (1) telefonszám (1) tencent (1) tervező (1) Tesla (1) teszt (6) tesztpad (1) tik tok (1) tiltás (1) Tinder (1) titkosszolgálat (1) Tor (1) Toshiba (1) tracker (1) tralvemate x3 (1) travelmate (2) trendek (1) Triton 900 (1) trump (4) TV (1) ultrabook (1) USA (2) usa (3) védelem (1) view (1) vírus (1) visszahívás (1) vivo (1) Watch Magic (1) Wear OS (1) web (1) Windows (2) Windows 10 (1) wwdc (1) Xbox (1) Xbox One (1) Xiaomi (10) xiaomi (2) Xperia (1) Xperia 5 (1) zajszűrés (1) zöld (1) zoom (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása