100% feletti előlapi kijelző arány és 108 megapixel? Röhögsz, amíg a Xiaomi Mi Mix Alpha...

...be nem mutatkozik, a gyártó ugyanis fogott egy tömbnyi okostelefont és körbetekerte kijelzővel. Mellékesen azért rakott a hátlapra egy 108 megapixeles kamerát is.

xiaomi_mi_mix_alpha03.png

Korábbi műsorainkat megtalálod ezeken a platformokon is:

youtube_logo.png

spotify_logo_2.png

mixcloud_logo.png

anchor_logo.png

Talán nem meglepő azt kijelenteni, hogy az idén piacra kerülő hajlított/hajlítható kijelzős okostelefonok valójában egy limitált szériás méregrága erődemonstrációnak, konepciónak, vagy ha úgy tetszik tech-demónak számítanak inkább, ami előre vetíti a jövő egyik lehetséges irányvonalát ebben a szegmensben. A Samsung, a Huawei, egyszer valamikor talán a Motorola és most a Xiaomi is igazából azt mutatta meg, mire képesek mérnőkeik egy merőben új és még kiforratlan technológia segítségével, ha kicsit szabadjára engedik fantáziájukat.

xiaomi_mi_mix_alpha01.png

Nagyjából ezt testesíti meg az Alpha, mely az adott évben amúgy is mindig kissé extravagánsnak számító Mi Mix családban kapott helyet a XIaomi palettán. A hajlított, 7,92 colos, 2250 x 2088 pixel felbontású kijelző ugyanis szinte teljesen körbe ér a készüléken - bár azon lehetne vitatkozni, hogy hogy mettől meddig értjük még kijelzőnek a panelt. Az Alpha ugyanis a helyzettől, fogástól függően változó módon kezeli a megjelenítőt, melyhez nem meglepő módon a Xiaomi egyedi felhasználói felületet (MIUI Alpha) kapott, azt csak feltételezzük, hogy az Android rendszerből is a 10-es kiadásra alapozva. Az oldalsó éleken például csak az átlagos telefonokon megtalálható kezelőszervek helyét érzékeli, amikor kézben tatjuk, lezárt készüléknél az oldalélek mutathatnak extra értesítési információkat, illetve szelfi modul hiányában a hátsó kamerákat vehetjük igénybe önfotózáshoz, amihez egyrészt a hátlapra forduló kijelző szolgáltatá keresőképet, másrészt már csak azért sem lehetünk elégedetlenek, mert 108(!) megapixeles képeket készíthetünk magunkról (is)

xiaomi_mi_mix_alpha02.png

A Samsung ISOCELL Bright HMX névre hallgató, telefonos méretekhez képest hatalmas, 1/1,33"-os szenzorral, f/1,69-es numerikus apertúrával, négytengelyes optikai képstabilizátorral és lézeres fókusszal kiegészített kamera mellé 20 megapixeles ultra széleslátószögű (117 fokos) modul is került f/2.2-es apertúrával és 1,5 cm-ről készíthető szupermakró fotók ígéretével is (erre mondjuk külön kíváncsiak lennénk), míg a telefotó lencse már-már egész hagyományosnak tűnik a maga 12 megapixeljével és f/2-es apertúrájával.

mi_mix_alpha_04.png

A kijelző és kamerák alatt a hardver egyéb részletein sem spóroltak: Snapdragon 855+ a Qualcomm műhelyéből, melyhez rögtön 12 gigabájt, LPDDR4x típusú rendszermemóriát csomagoltak, 512 GB UFS 3.1-es tárhellyel együtt. A készülék 5G képes, az ujjlenyomat olvasó a kijelző előlapi része mögé került, illetve a beszédhanszóró is a megjelenítőt használja, annak rezegtetésével kelti a hangot.  

xiaomi_mi_mix_alpha06_1.gif

A készüléket egy 4050 mAh-ás akkumulátorral látták el, ami nem kevés, de ennél a kijelzőméretnél azért elgondolkodtató kérdés lehet. A töltéshez akár 40 Wattos gyorstöltőt is használhatunk, de az akkumulátor vezeték nélküli töltéséről le kell mondanunk.

Talán sejthető, hogy a MI Mix Alpha nem olcsó. Az sem biztos, hogy az európai piac lát belőle bármikor is, elvileg ez uganis egy limitált szériás kiadás lesz, de a kínai árakat már tudjuk: 20000 yuanba kerül majd, ami mostani árfolyamon nagyjából 850.000 forintnak felel meg.

Forrás: Xiaomi, The Verge

A bejegyzés trackback címe:

https://ifater.blog.hu/api/trackback/id/tr7215163068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iFater

Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel IS foglalkozunk az iFaterben!

Friss topikok

Címkék

108 megapixel (1) 20 (2) 5G (2) 8S (1) 90-es évek (1) Acer (4) acer (2) adatvédelem (2) adatvesztés (3) AI (1) AirPods Pro (1) akku (1) aktivitás (1) alkalmazás (3) alkalmazásbolt (1) Amazon (1) AMOLED (1) Andorid (1) Android (22) android (5) Android 10 (2) Android One (1) Android Q (2) Apple (12) apple (5) Apple Arcade (1) App Store (1) árak (2) arcfelismersé (1) Arkham Collection (1) Asus (1) azonosítás (1) ban (4) band (1) Band 5 (1) Batman (1) bejelentés (10) bemutató (6) billentyűzet (1) biztonság (2) Blizzard (1) Bluetooth (2) bögre (1) böngésző (1) Boston Dynamics (1) BRFK (1) Bulgária (1) Butterfly (1) c (1) calendar (1) Cambridge Analytica (1) Casio (1) CAT (1) CAT S62 Pro (1) CC9 (1) CES (1) CES 2020 (1) chrome (1) clod (1) ConceptD 7 Ezel (1) Continuum (1) Cortana (1) covid (1) covid-19 (2) csereakció (1) design (1) Desktop mode (1) DeX (2) Diablo (1) dizájn (2) drone (1) dupla kijelző (1) eco (1) elektromos jármű (1) előfizetés (2) embargó (1) emui (1) EMUI (1) EMUI 10 (1) Entitiy list (1) Epic (1) Essential (1) Exynos 9825 (1) FaceApp (2) Facebook (5) Facetime (1) felhasználónév (1) felhő (1) feltörés (1) fitnesz (2) FLIR (1) Folding@home (1) fotó (1) fotópályázat (1) Freebuds 3 (1) frissítés (1) Galaxy (2) Galaxy Fold 2 (1) Galaxy Note 10 (1) Galaxy Note 10+ (1) Galaxy S10e (1) Galaxy S10 Lite (1) Galaxy Tab S6 (1) Galaxy Tab S7 (1) Galaxy Tab S7+ (1) galaxy unpacked 2020 (1) Galaxy Z Flip (1) gamer (2) Google (6) google (6) Google Play Áruház (1) Google Play Pass (1) GPR B-1000-1ER (1) hack (1) hajlítható kijelző (2) Hajlított kijelző (1) hajszárító (1) Harmony OS (2) headset (2) hiba (1) hírek (10) hms (1) hőkamera (1) home (1) home office (1) Hongmeng (1) Hongmi OS (1) honor (4) Honor (3) Honor 20 Pro (1) honor band 5 (1) Huaewei (1) Huawei (11) huawei (6) huwaei mate 30 pro (1) iFater (46) ifater (7) ifatercast (4) IFA 2019 (3) InFocus (1) ingyen (1) Instagram (1) instagram (1) internet archive (1) iOS (4) iOS 13 (1) ipad (2) iPad (2) iPad 2019 (1) iPad 7 (1) iPad OS (1) iphone (1) iPhone (5) iPhone 11 (1) iPhone 11 Pro (1) iPhone 11 Pro Max (1) iPhone SE (1) iPhone SE 2020 (2) ive (1) japán (1) játék (4) jobs (1) jony (1) karpánt (1) két kijelző (1) kiegészítő (1) kína (1) Kirin 990 (1) Kirin A1 (1) kockázat (1) konzol (1) korea (1) körkép (1) korona (1) Lapdock (1) laptop (2) LEGO Batman Trilogy (1) LG (2) lg (1) LG G8X (1) lite (1) macbook (2) MacBook (1) MacBook Air (1) MacBook Pro (1) márkahűség (1) Mate 30 (2) Mate 30 Pro (1) Mate Xs 5G (1) mee audio (1) megújuló energia (1) mesterséges intelligencia (1) mi (1) microsoft (1) Microsoft (5) Ming-Chi Kuo (1) MIUI (2) Mi 9T (1) Mi 9 Pro (1) Mi A3 (1) MI Mix Alpha (1) Mi Note 10 (1) Mi Note 10 Pro (1) Mi Watch (1) mobilfotózás (1) Motorola (2) Motrola (1) ms-dos (1) naptár (1) nasa (1) nintendo (1) nosztalgia (1) Note20 (1) Note20 Ultra (1) notebook (1) nyereményjáték (2) office (1) okosóra (2) okostelefon (25) okostelevízió (1) okostoelefon (1) okostv (1) oktatás (1) OnePlus (1) One UI (1) online (1) online oktatás (1) operációs rendszer (2) oppo (1) oprendszer (2) óra (1) Oroszország (1) os (1) P30 (2) p30 (2) P30 Pro (2) P40 (1) PC (1) piac (1) pixel (1) Pixel 4 (1) Pixel 4 XL (1) PlayStation 4 (1) Play Áruház (2) podcas (1) podcast (17) poliamid (1) pro (1) Project Gem (1) Q (1) Qualcomm (2) Rangeman (1) Razr (1) Remote Play (1) retro (2) Rivsoft (1) ROG (1) ROG Phone II (1) S-Pen (1) S20 (1) S20+ (1) S20 ultra (1) Samsung (10) samsung (2) sebezhetőség (1) slate (1) Snapdragon 855+ (2) Sony (2) spotify (1) stadia (1) Start menü (1) stations (1) steve (1) streaming (1) switch lite (1) szivárgás (1) szoftver (2) táblagép (2) tablet (3) teamgalaxy (1) telefonszám (1) tencent (1) tervező (1) Tesla (1) teszt (6) tesztpad (1) tik tok (1) tiltás (1) Tinder (1) titkosszolgálat (1) Tor (1) Toshiba (1) tracker (1) tralvemate x3 (1) travelmate (2) trendek (1) Triton 900 (1) trump (4) TV (1) ultrabook (1) usa (3) USA (2) védelem (1) view (1) vírus (1) visszahívás (1) vivo (1) Watch Magic (1) Wear OS (1) web (1) Windows (2) Windows 10 (1) wwdc (1) Xbox (1) Xbox One (1) Xiaomi (10) xiaomi (2) Xperia (1) Xperia 5 (1) zajszűrés (1) zöld (1) zoom (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása