Két méretben érkezett meg az idei Samsung Galaxy Note széria frissítése

galaxy_note_10_01.png 

A Samsung bemutatta tradicionálisnak számító Note szériája legújabb tagjait – a Galaxy Note 10 hagyományokat megtörő módon rögtön két méretben érkezik.

Azt 2015 óta megszokhattuk, hogy a Samsung tavaszi csúcsmodelljei, azaz az S-széria 2015 óta páros repüléssel érkezik, de az őszi nagy dobásnak számító, stylusszal is felszerelt Note-oknál eddig csak egyszer láttunk duplázást, még 2014-ben, amikor a hagyományos kialakítású Note 4 mellett először jelent meg Samsung telefonban hajított oldalperemű kijelző a Note Edge képében.

Ehhez képest a Samsungnál az idei Note modellek láthatóan kialakításakor gondoltak azokra is, akik az S-Pen kiegészítővel felszerelt, valamikor kifejezetten az üzleti réteget, mára pedig már inkább a leginkább erőforrás- és funkció orientált vásárlókat megcélzó modelleket szívesen használnák, de a szintén Note jellemzőnek számító hatalmas méret eddig eltántorította őket. Ez lehet nagyjából a háttértörténete a "kicsi" Note 10-nek, ha egy marketingest kérdeznénk, de tény, hogy a 6,3 colos kijelzővel felszerelt alapmodell valóban új potenciális vevőket nyerhet meg, míg a maximalista Note vásárlók számára a 6,8 colos Note 10+ modell jelent kényeztetést.

Ehhez meglepő módon az is hozzátartozik, hogy ahogy a Galaxy S10 széria egyes tagjainál, a kisebb mérettel itt is áldozatokkal jár specifikációk terén, de előbb jöjjön ami közös:

A központi lapkakészlet az Exynos 9825 névre hallgat, 7 nanométeres gyártási technológiával készül és jelenleg a Samsung abszolút csúcsterméke, ami ráadásul olyan friss és ropogós, hogy csak egy nappal a Note 10 előtt jelentették be.

galaxy-note10_design_display-view.jpg

A kijelző a természetesen most is Dynamic AMOLED, mely szinte faltól falig ér és még a sarkokat is majdnem sikerült láthatatlanná tenni. Ami viszont szemet szúrhat, az az előlapi kamera. A 10 megapixeles, f/2.2-es numerikus apertúrájú, dual pixel technológiával operáló modul mindkét készüléken jól láthatóan a kijelző felső szegmensének közepén kapott helyet, a Samsung mérnökei meg sem próbálták elrejteni a szelfi modult. Szintén a kijelzőbe, pontosabban a panel mögé került beépítésre az ultrahangos ujjlenyomat olvasó is, ahogy azt a S10 és S10+ esetében is láthattuk korábban.

Mindkét készüléket IP68-as védelemmel látták el, elől és hátul pedig egyaránt Gorilla Glass 6-ba csomagolták. Ezzel együtt nem csak 20 wattos vezeték nélküli gyorstöltést, de visszatöltést is kapott, így az elődmodell ezen hiányosságát is pótolva már az új Note-ok is képesek tölteni a Galaxy Buds headsetek tokját és a gyártó kompatibilis okosóráit is (meg persze más, Qi szabványt támogató készülékeket).

galaxy-note10_performance_power-share.jpg

Az oldalsó éleken drasztikus átrendezést tapasztalhatunk, a készülék jobbjáról ugyanis minden kezelőszerv átkerült balra, a sok kritikát kapott, Bixby asszisztenst megidéző gomb pedig bekerült a bekapcsoló / képernyőzár gombjába – szerencsére azonban a gyártó hallgatott a felhasználói visszajelzésekre és szabadabb programozási lehetőségeket kapott.

galaxy_note_10_05.png

Közös jellemző még az elmaradhatatlan S-Pen, mely idén hattengelyes giroszkópot és gyorsulásmérőt kapott, amit gesztusvezérlési képességekkel ruházza fel az apró kiegészítőt. Ezeket a funkciókat egyelőre főként különféle programokban lapozásra, illetve a kamera vezérlésére tudjuk használni, de a bemutatóval egy időben elérhetővé vált a hozzá tartozó fejlesztőkészlet, így akár más alkalmazások is képesek lesznek kiaknázni az itt elérhető hardveres lehetőségeket. Saját akkumulátoráról a kis eszköz így is nagyjából egy órán át tud üzemelni, tölteni pedig továbbra is egyszerűen, a készülék erre a célra kialakított nyílásába helyezve tudjuk.

galaxy_note_10_03.png

S ha már S-Pen, a Samsung saját jegyzetelő alkalmazását is érdemes megemlíteni, mely már bármilyen más program felett megidézhető és az áttetszőség szabad állításával akár a futó program figyelemmel kísérése mellett tudunk gyors szabadkézzel írt feljegyzéseket készíteni, a jegyzeteket pedig már txt, pdf vagy doc formátumban is tudjuk exportálni. További extra, hogy a szoftver szövegként is képes felismerni jegyzeteinket, így akár vissza is kereshetjük azokat. Ehhez gépi tanulást használva többmillió kézírást dolgoztak fel.

galaxy-note10-plus_design_style-color_big-c1-01.jpg

A hátlapi kamera nagyjából az S10-ekből örökölt trió, azaz a 12 megapixeles főkamera mellé jár egy azonos felbontású telefotó lencse a kétszeres optikai zoomhoz, valamint egy nagy látószögű, 16 megapixeles egység is. A kamera AI besegít a képstabilizálásnak is, a gironszezor segítségével és többmillió videó tanulmányozásával, úgy, hogy előre megpróbálja megjósolni a kamera útját és ehhez igazítja a digitális finomítást.

Külön extraként kiemelték a Zoom-in Mic funkciót a bemutató során, mely három mikrofont használva képes igazítani a hangfelvételt videó közben a zoomhoz, azaz ahová nagyítunk, elvileg oda fókuszál a hangrögzítés is. Valójában ez nem egy akkora újdonság, a HTC két évvel ezelőtt már letett egy ilyen megoldást az asztalra az U11-es készülékük bemutatásakor.

galaxy-note10_design_package-none_cover-lte.jpg

S ha már hang, sokaknak fog csalódást okozni a koreai gyártó döntése, miszerint ideje elengedni a 3,5-es jack csatlakozót. A Note 10 (és Note 10+) tehát a márka első olyan csúcsmodell párosa, mely csak a Type-C USB-n keresztül biztosít hangkimenetet, noha ehhez a gyári csomagban nem adnak átalakítót sem. Ez annak ellenére is visszásnak tűnik, hogy a csomag része egy AKG headset Type-C csatlakozóval, a Samsung ugyanis saját reklámkampányában egyszerre célozta meg a mobil gamer közösséget és a mobileszközökre hagyatkozó tartalomgyártókat, ugyanis mindkét kategória elég nagy hangsúlyt fektet a minőségi audio kiegészítők használatára, amiknek többsége még mindig a mobilgyártók által már elavultnak titulált analóg ki- és bemenettel kompatibilis.

galaxy-note10_performance_ms-compatibility.jpg

Szoftveres oldalról persze az Android 9-re épülő, Samsung által tervezett One UI-t kapják a vásárlók és a nagyobb megjelenítőkre kötve elérhető, PC-szerű kezelőfelületet kínáló DeX mód is elérhető. Utóbbinál extra, hogy Mac és Windows felhasználók számára készült egy segédprogram, mellyel a telefon DeX módja az azonos vezeték nélküli hálózaton működő számítógépen ablakban futtatható.

Jöjjenek akkor az eltérések:

A kisebbik Note 10 esetében nincs memóriabővítés, a leendő vevőknek be kell érniük az egyébként nem kevés, 256 gigabájtos háttértárral, míg a Note 10+ esetében 512 gigabájt is választható és ez tovább növelhető microSD kártyával – igaz, a dual SIM képesség rovására. Ugyanez érvényes a rendszermemóriára is, azaz a Note 10 8 gigabjátot kap, a Note 10+ 12 gigabájtot kapott.

galaxy_note_10_04.png

A kijelző méret mellé a felbontás is eltérő: Note 10 6,3 colos panelje 2280 x 1080 pixelt, míg a Note 10+ 6,8 colos megjelenítője 3040 x 1440 pixelt képes kirajzolni elénk. Közös vonásuk a HDR10 kompatibilitás és a néhány tizedszázalékkal 90 feletti képernyő-előlap arány.

A hátlapi kamerák terén pont annyi az eltérés hardveresen, mint az S10 és az S10+ esetében, azaz a Note 10+ rendelkezik egy negyedik érzékelővel, az úgynevezett ToF (Time of Flight) modullal, melyet már több készülékben láthattunk és a szenzor által kibocsájtott fény visszaérkezésének idejéből a készülék képes felmérni a környezetében található tárgyak távolságát. Ez fejlett 3D szkennelés és kiterjesztett valóság alkalmazások jobb kihasználása mellett a gyors és pontos fókuszálást is segíti, így például a Note 10+ már videókon is képes az úgynevezett bokeh, vagy háttér elmosásos effektet produkálni.

galaxy_note_10_02.png

Az utolsó nagy és fontos eltérés az akkumulátor mérete és annak töltése kapcsán vehető észre, a kisebbik modell ugyanis csak 3500 mAh-ás kapacitású telepet kapott szemben a nagy testvér 4300 mAh-ás erőforrásával, ráadásul utóbbi nem csak „holmi közönséges” 25 wattos gyorstöltést kapott, hanem 45 wattos szupergyors töltéssel is etethető. Szintén véleményes részlet mondjuk, hogy a gyári csomag mindkét készüléknél csak a 25 wattos tápot tartalmazza.

A Galaxy Note 10 és Note 10+ előrendelése már él, a Samsung oldalán megtalálhatóak a hivatalos árak is: A kisebbik Note 329.990 forintba kerül, míg a Note 10+ tárhelytől függően 379.990 (256 gigabájtos modell) vagy 414.990 (512 gigabájtos modell) forintos árcímkét kapott. A tényleges értékesítés augusztus 23-tól indul.

A bejegyzés trackback címe:

https://ifater.blog.hu/api/trackback/id/tr7315000406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iFater

Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel IS foglalkozunk az iFaterben!

Friss topikok

Címkék

108 megapixel (1) 20 (2) 5G (2) 8S (1) 90-es évek (1) Acer (4) acer (2) adatvédelem (2) adatvesztés (3) AI (1) AirPods Pro (1) akku (1) aktivitás (1) alkalmazás (3) alkalmazásbolt (1) Amazon (1) AMOLED (1) Andorid (1) Android (22) android (5) Android 10 (2) Android One (1) Android Q (2) apple (5) Apple (12) Apple Arcade (1) App Store (1) árak (2) arcfelismersé (1) Arkham Collection (1) Asus (1) azonosítás (1) ban (4) band (1) Band 5 (1) Batman (1) bejelentés (10) bemutató (6) billentyűzet (1) biztonság (2) Blizzard (1) Bluetooth (2) bögre (1) böngésző (1) Boston Dynamics (1) BRFK (1) Bulgária (1) Butterfly (1) c (1) calendar (1) Cambridge Analytica (1) Casio (1) CAT (1) CAT S62 Pro (1) CC9 (1) CES (1) CES 2020 (1) chrome (1) clod (1) ConceptD 7 Ezel (1) Continuum (1) Cortana (1) covid (1) covid-19 (2) csereakció (1) design (1) Desktop mode (1) DeX (2) Diablo (1) dizájn (2) drone (1) dupla kijelző (1) eco (1) elektromos jármű (1) előfizetés (2) embargó (1) emui (1) EMUI (1) EMUI 10 (1) Entitiy list (1) Epic (1) Essential (1) Exynos 9825 (1) FaceApp (2) Facebook (5) Facetime (1) felhasználónév (1) felhő (1) feltörés (1) fitnesz (2) FLIR (1) Folding@home (1) fotó (1) fotópályázat (1) Freebuds 3 (1) frissítés (1) Galaxy (2) Galaxy Fold 2 (1) Galaxy Note 10 (1) Galaxy Note 10+ (1) Galaxy S10e (1) Galaxy S10 Lite (1) Galaxy Tab S6 (1) Galaxy Tab S7 (1) Galaxy Tab S7+ (1) galaxy unpacked 2020 (1) Galaxy Z Flip (1) gamer (2) Google (6) google (6) Google Play Áruház (1) Google Play Pass (1) GPR B-1000-1ER (1) hack (1) hajlítható kijelző (2) Hajlított kijelző (1) hajszárító (1) Harmony OS (2) headset (2) hiba (1) hírek (10) hms (1) hőkamera (1) home (1) home office (1) Hongmeng (1) Hongmi OS (1) Honor (3) honor (4) Honor 20 Pro (1) honor band 5 (1) Huaewei (1) huawei (6) Huawei (11) huwaei mate 30 pro (1) iFater (46) ifater (7) ifatercast (4) IFA 2019 (3) InFocus (1) ingyen (1) instagram (1) Instagram (1) internet archive (1) iOS (4) iOS 13 (1) ipad (2) iPad (2) iPad 2019 (1) iPad 7 (1) iPad OS (1) iphone (1) iPhone (5) iPhone 11 (1) iPhone 11 Pro (1) iPhone 11 Pro Max (1) iPhone SE (1) iPhone SE 2020 (2) ive (1) japán (1) játék (4) jobs (1) jony (1) karpánt (1) két kijelző (1) kiegészítő (1) kína (1) Kirin 990 (1) Kirin A1 (1) kockázat (1) konzol (1) korea (1) körkép (1) korona (1) Lapdock (1) laptop (2) LEGO Batman Trilogy (1) lg (1) LG (2) LG G8X (1) lite (1) macbook (2) MacBook (1) MacBook Air (1) MacBook Pro (1) márkahűség (1) Mate 30 (2) Mate 30 Pro (1) Mate Xs 5G (1) mee audio (1) megújuló energia (1) mesterséges intelligencia (1) mi (1) microsoft (1) Microsoft (5) Ming-Chi Kuo (1) MIUI (2) Mi 9T (1) Mi 9 Pro (1) Mi A3 (1) MI Mix Alpha (1) Mi Note 10 (1) Mi Note 10 Pro (1) Mi Watch (1) mobilfotózás (1) Motorola (2) Motrola (1) ms-dos (1) naptár (1) nasa (1) nintendo (1) nosztalgia (1) Note20 (1) Note20 Ultra (1) notebook (1) nyereményjáték (2) office (1) okosóra (2) okostelefon (25) okostelevízió (1) okostoelefon (1) okostv (1) oktatás (1) OnePlus (1) One UI (1) online (1) online oktatás (1) operációs rendszer (2) oppo (1) oprendszer (2) óra (1) Oroszország (1) os (1) P30 (2) p30 (2) P30 Pro (2) P40 (1) PC (1) piac (1) pixel (1) Pixel 4 (1) Pixel 4 XL (1) PlayStation 4 (1) Play Áruház (2) podcas (1) podcast (17) poliamid (1) pro (1) Project Gem (1) Q (1) Qualcomm (2) Rangeman (1) Razr (1) Remote Play (1) retro (2) Rivsoft (1) ROG (1) ROG Phone II (1) S-Pen (1) S20 (1) S20+ (1) S20 ultra (1) Samsung (10) samsung (2) sebezhetőség (1) slate (1) Snapdragon 855+ (2) Sony (2) spotify (1) stadia (1) Start menü (1) stations (1) steve (1) streaming (1) switch lite (1) szivárgás (1) szoftver (2) táblagép (2) tablet (3) teamgalaxy (1) telefonszám (1) tencent (1) tervező (1) Tesla (1) teszt (6) tesztpad (1) tik tok (1) tiltás (1) Tinder (1) titkosszolgálat (1) Tor (1) Toshiba (1) tracker (1) tralvemate x3 (1) travelmate (2) trendek (1) Triton 900 (1) trump (4) TV (1) ultrabook (1) usa (3) USA (2) védelem (1) view (1) vírus (1) visszahívás (1) vivo (1) Watch Magic (1) Wear OS (1) web (1) Windows (2) Windows 10 (1) wwdc (1) Xbox (1) Xbox One (1) Xiaomi (10) xiaomi (2) Xperia (1) Xperia 5 (1) zajszűrés (1) zöld (1) zoom (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása