Az eredeti Diablo már webböngészőben is játszható

diablo_i_1.png

A mai nap legnagyobb híre nem holmi új tablet vagy a ruhába épített klíma bejelentése, sokkal inkább az, hogy az első Diablo már szinte bármilyen asztali platformon, böngésőzből játszható.

Majdnem negyed évszázada már, hogy a Diablo cím könnyed kattintgatós démonölős szórakozást ígér a játékosoknak, s amíg sokan tűkön ülve várnak egy negyedik rész bejelentésére, addig a nosztalgiázni vágyók akár már egy webböngészőben is játszhatnak az első epizóddal.

Ahhoz, hogy telepítés nélkül élvezhessük a játékot, két dolog szükséges: Egyrészt el kell látogatnunk a Rivsoft nevű fejlesztői csapat külön ere a célra dedikált oldalára, azaz IDE, másrészt pedig szükség lesz egy fájlra a játékból. A Rivsoft előrelátóan fel is töltötte a demó verzió (vagyis akkori nevén egész konkrétan shareware kiadás) álllományát, nekünk csak le-, majd be kell tölteni a webböngészős motorba, mely egy-az-egyben az eredeti játék futtatási környezetét adja vissza.

diablo_i_2.png

Ha esetleg rendelkezünk a teljes játékkal - például a GOG.com nevű webáruházból - akkor sincs más dolgunk, mint az oldalon is megnevezett, DIABDAT.MPQ nevű fájlt kikeresnünk a játék könyvtárából, rátenni egy pendrive-ra, megnyitni a fenti linket a munkahelyi gépünkünkön és súlyos merényletet elkövetni az aznapi produktivitásunkkal szemben betölteni a webes motorba (a fájl nem kerül feltöltésre semmilyen online tárhelyre) és már élvezhetjük is ezt az 1996-os csúcs grafikával és hátborzongatóan jól megalkotott aláfestő zenével megfűszerezett remekművet.

Nagy meglepetést gonodolom  nem árulunk el azzal, hogy többjátékos mód nincs és a mentés funkció is hiányzik, így a tizenhat szintből álló kihívást egy szusszra kell teljesítenünk.

Forrás: CNet

A bejegyzés trackback címe:

https://ifater.blog.hu/api/trackback/id/tr4014989596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iFater

Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel IS foglalkozunk az iFaterben!

Friss topikok

Címkék

108 megapixel (1) 20 (2) 5G (2) 8S (1) 90-es évek (1) Acer (4) acer (2) adatvédelem (2) adatvesztés (3) AI (1) AirPods Pro (1) akku (1) aktivitás (1) alkalmazás (3) alkalmazásbolt (1) Amazon (1) AMOLED (1) Andorid (1) Android (22) android (5) Android 10 (2) Android One (1) Android Q (2) apple (5) Apple (12) Apple Arcade (1) App Store (1) árak (2) arcfelismersé (1) Arkham Collection (1) Asus (1) azonosítás (1) ban (4) band (1) Band 5 (1) Batman (1) bejelentés (10) bemutató (6) billentyűzet (1) biztonság (2) Blizzard (1) Bluetooth (2) bögre (1) böngésző (1) Boston Dynamics (1) BRFK (1) Bulgária (1) Butterfly (1) c (1) calendar (1) Cambridge Analytica (1) Casio (1) CAT (1) CAT S62 Pro (1) CC9 (1) CES (1) CES 2020 (1) chrome (1) clod (1) ConceptD 7 Ezel (1) Continuum (1) Cortana (1) covid (1) covid-19 (2) csereakció (1) design (1) Desktop mode (1) DeX (2) Diablo (1) dizájn (2) drone (1) dupla kijelző (1) eco (1) elektromos jármű (1) előfizetés (2) embargó (1) emui (1) EMUI (1) EMUI 10 (1) Entitiy list (1) Epic (1) Essential (1) Exynos 9825 (1) FaceApp (2) Facebook (5) Facetime (1) felhasználónév (1) felhő (1) feltörés (1) fitnesz (2) FLIR (1) Folding@home (1) fotó (1) fotópályázat (1) Freebuds 3 (1) frissítés (1) Galaxy (2) Galaxy Fold 2 (1) Galaxy Note 10 (1) Galaxy Note 10+ (1) Galaxy S10e (1) Galaxy S10 Lite (1) Galaxy Tab S6 (1) Galaxy Tab S7 (1) Galaxy Tab S7+ (1) galaxy unpacked 2020 (1) Galaxy Z Flip (1) gamer (2) Google (6) google (6) Google Play Áruház (1) Google Play Pass (1) GPR B-1000-1ER (1) hack (1) hajlítható kijelző (2) Hajlított kijelző (1) hajszárító (1) Harmony OS (2) headset (2) hiba (1) hírek (10) hms (1) hőkamera (1) home (1) home office (1) Hongmeng (1) Hongmi OS (1) Honor (3) honor (4) Honor 20 Pro (1) honor band 5 (1) Huaewei (1) Huawei (11) huawei (6) huwaei mate 30 pro (1) iFater (46) ifater (7) ifatercast (4) IFA 2019 (3) InFocus (1) ingyen (1) instagram (1) Instagram (1) internet archive (1) iOS (4) iOS 13 (1) ipad (2) iPad (2) iPad 2019 (1) iPad 7 (1) iPad OS (1) iphone (1) iPhone (5) iPhone 11 (1) iPhone 11 Pro (1) iPhone 11 Pro Max (1) iPhone SE (1) iPhone SE 2020 (2) ive (1) japán (1) játék (4) jobs (1) jony (1) karpánt (1) két kijelző (1) kiegészítő (1) kína (1) Kirin 990 (1) Kirin A1 (1) kockázat (1) konzol (1) korea (1) körkép (1) korona (1) Lapdock (1) laptop (2) LEGO Batman Trilogy (1) lg (1) LG (2) LG G8X (1) lite (1) macbook (2) MacBook (1) MacBook Air (1) MacBook Pro (1) márkahűség (1) Mate 30 (2) Mate 30 Pro (1) Mate Xs 5G (1) mee audio (1) megújuló energia (1) mesterséges intelligencia (1) mi (1) microsoft (1) Microsoft (5) Ming-Chi Kuo (1) MIUI (2) Mi 9T (1) Mi 9 Pro (1) Mi A3 (1) MI Mix Alpha (1) Mi Note 10 (1) Mi Note 10 Pro (1) Mi Watch (1) mobilfotózás (1) Motorola (2) Motrola (1) ms-dos (1) naptár (1) nasa (1) nintendo (1) nosztalgia (1) Note20 (1) Note20 Ultra (1) notebook (1) nyereményjáték (2) office (1) okosóra (2) okostelefon (25) okostelevízió (1) okostoelefon (1) okostv (1) oktatás (1) OnePlus (1) One UI (1) online (1) online oktatás (1) operációs rendszer (2) oppo (1) oprendszer (2) óra (1) Oroszország (1) os (1) p30 (2) P30 (2) P30 Pro (2) P40 (1) PC (1) piac (1) pixel (1) Pixel 4 (1) Pixel 4 XL (1) PlayStation 4 (1) Play Áruház (2) podcas (1) podcast (17) poliamid (1) pro (1) Project Gem (1) Q (1) Qualcomm (2) Rangeman (1) Razr (1) Remote Play (1) retro (2) Rivsoft (1) ROG (1) ROG Phone II (1) S-Pen (1) S20 (1) S20+ (1) S20 ultra (1) Samsung (10) samsung (2) sebezhetőség (1) slate (1) Snapdragon 855+ (2) Sony (2) spotify (1) stadia (1) Start menü (1) stations (1) steve (1) streaming (1) switch lite (1) szivárgás (1) szoftver (2) táblagép (2) tablet (3) teamgalaxy (1) telefonszám (1) tencent (1) tervező (1) Tesla (1) teszt (6) tesztpad (1) tik tok (1) tiltás (1) Tinder (1) titkosszolgálat (1) Tor (1) Toshiba (1) tracker (1) tralvemate x3 (1) travelmate (2) trendek (1) Triton 900 (1) trump (4) TV (1) ultrabook (1) usa (3) USA (2) védelem (1) view (1) vírus (1) visszahívás (1) vivo (1) Watch Magic (1) Wear OS (1) web (1) Windows (2) Windows 10 (1) wwdc (1) Xbox (1) Xbox One (1) Xiaomi (10) xiaomi (2) Xperia (1) Xperia 5 (1) zajszűrés (1) zöld (1) zoom (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása