Ütős folytatást kapott az Asus gamer mobilja

asus-rog-phone-ii-1.jpg

Nagyon úgy tűnik, hogy az Asus értette meg legjobban, hogyan is kell kezelni a gamer mobil termékkategóriát, a frissített ROG Phone II kapcsán ugyanis jól átgondolt fejlesztéseket eszközöltek mind a készülék hardverén, mind a kiegészítőkön.

Lehet firtatni a gamer mobilok létezésének jogosultságát, de körülbelül annyira van értelme, mint a gamer laptopok kritizálásának: Igen, Androidra jóval kevesebb erőforrásigényes játékot találni, mint mondjuk PC-re, és igen, itt is igaz, hogy ami elfut egy közepes vagy kicsit erősebb hardveren sem feltétlenül sikítana gamer felszereltség iránt. Viszont a gamer termékek nem csupán az erős hardverről szólnak- noha ez is egy sarkalatos pont - hanem a játékélményt javító hozzáadott extrákról.

asus-rog-phone-ii-1_2.jpg

Ez pedig igencsak elmondható a ROG Phone II-ről is, így például az is, hogy a jelenlegi androidos kínálat legerősebb, frissen bemutatott Qualcomm Snapdragon 855 Plus névre hallgató központi egységet találjuk a készülékház mélyén, 12 GB RAM és opciótól függően 512 GB háttértár társaságában, utóbbi ráadásul nagy írási és olvasási sebességet is garantáló UFS 3.0-ás szabvány szerint készült.

asus-rog-phone-ii-1_10.jpg

A korábbihoz képest majd két centivel hosszabb házba került a 6 colról 6,59-re terebélyesedő AMOLED megjelenítő, mely 120 Hz-es frissítési rájával elég ritka jelenség a piacon. E mögé, az egyébként 2340 x 1080 pixel felbontású, 19,5:9-es képarányú megjelenítő mögé került be az ujjlenyomat olvasó is, illetve a panel maga támogatja a HDR+ szabványt is.

asus-rog-phone-ii-1_4.jpg

Az erős hardverhez folyadékhűtés is jár, mellyel a hőmérséklet növekedésből adódó teljesítmény csökkenést hivatottak megelőzni, persze ebbe besegít az előző ROG Phone-nál is látott külső ventillátor tartozék (név szerint az AeroActive Cooler II), melyet a készülék oldalán található dupla Type-C USB csatlakozóra kötve kaphatunk némi extra védelmet a túlmelegedés ellen. Természetesen az alsó Type-C is megmaradt, minden csatlakozó töltőként is szolgál és a 3,5 mm-es jackről sem kell lemondanunk - és ez egy gamer telefonnál elvárható is lenne, a konkurencia viszont nem ennyire nagylelkű ebben a kategóriában sem. Külön érdekesség az elődtől örökölt oldalsó nyomásérzékeny ravasz gombok fejlesztése, a pusztán nyomással aktiválható gombok használatához - beállítástól függően már nem kell felemelni az ujjunkat minden lenyomás előtt, elegendő ha megfelelő erőt fejtünk ki a keret adott pontjaira.

asus-rog-phone-ii-1_8.jpg

Multimédia szempontjából ugyan a ROG Phone II nem kullog a képzeletbeli rangsor végén, de maga a gyártó is megemlítette, hogy nem a mobil fotózás volt az elsődleges prioritás a tervezéskor. Ezzel együtt azért a készülék megkapta a Zenfone 6 kétkamerás modulját a maga 48 megapixeles normál és 13 megapixeles nagylátószögű, 125 fokos duójával, 4K felbontásban 60 képkocka/másodperces videófelvételével. A Zenfone 6-ban látott speciális motorikus kameramozgatás nem meglepő módon viszont kimaradt, helyette szelfikre és játék közbeni streamingre az előlapi 24 megapixeles kamerát tudjuk majd használni, melyet immár négy darab, zajszűrést is alkalmazó mikrofon is tartozik.

asus-rog-phone-ii-1_17.jpg

A gyártó nem csak a teljesítményt, de az ezzel párhuzamba állítható üzemidőt sem vette félvállról, ami az erős hardver, speciális hűtés és különféle tartozékok mellett szintén nem kéne meglepetés legyen: A készüléket egy 6000 mAh-ás akkumulátor látja el árammal, melyet 30 wattos gyorstöltéssel is lehet etetni. Ez és a beépített plusz hardveres komponensek nem meglepő módon a súlyban köszönnek vissza még úgy is, hogy például a vezeték nélküli töltés és a víz- illetve por elleni, tanusítványt is érdemlő védelem kimaradt -  a 240 grammos tömeg manapság igen kirívónak számítanak és nem a pozitív oldalon.

asus-rog-phone-ii-1_6.jpg

Az Asus ezúttal is erős felhozatalt hoz tartozékok szintjén, az említett ventillátor mellett idén is kapunk kézi konzolokat és kontrollereket idéző modulokat is meg lehet majd vásárolni a készülékhez. A tavalyi gamepad keret helyett idén egy bumperre illeszthető vagy külön kontroller markolatra pattintható, két részes Kunai Gamepad erősen emlékeztet a Nintendo Switch megoldására: az irányító karok Bluetoothon (vagy egy dongle segítségével akár 2,4GHz-es rádió frekvencián) kapcsolódnak a készülkhez, így akár az első generációs asztali dokkolókra kötött telefont is vezérelhetjük vele, miközben annak képe TV-n vagy monitoron látható.

asus-rog-phone-ii-1_12.jpg

S ha már a nagyobb képet nézzük, a tavaly is különlegességnek számító, második képernyő és extra akkumulátort is tartalmazó bölcső is frissítésre került. A TwinView Dock II névre hallgató idei verzióban a fizikai gombok és analóg karok nyújtotta kényelemről sem kell lemondanunk, a telefon az oldalára csatolt karokkal együtt behelyezthető annak foglalatába, amivel egy 640 grammos kézi konzol "szörnyet" teremthetünk a ROG Phone II-ből. A bölcső a készülékben található 120 Hz-es AMOLED panel egzakt mását tartalmazza, együtt egy 5000 mAh-ás akkumulátorral.

asus-rog-phone-ii-1_14.jpg

A korábbi kialakítással ellentétben ezzel a kiegészítővel már nem kapunk extra hangszórót és rezgő motort, ezek helyett ugyanis a készülék eleve két vibramotort és erősebb frontoldali sztereó hangkeltőket kapott. Lekerült még a bölcső oldaláról az SD kártyaolvasó is, az extra Type-C kimenet és a jack csatlakozó viszont itt is megmaradt.

asus-rog-phone-ii-1_13.jpg

Hazai megjelenésre mindenképp számíthatunk, de sem dátumot, sem még európai árakat nem tudunk. Amit viszont igen, hogy a tajvani, augusztus elsejei piacralépéskor 870 dollárnak megfelelő helyi valutát mutat majd az árcímke, mely a tavalyi változat 1030 dollárjához képest mindenképp pozitívan hangzik. A tajvani árazásból a TwinView Dock II és a Kunai Gamepad ellenértéke is kiderült, előbbi 230 dollárral, utóbbi 130 dollárral startol majd.

Forrás és képek: Engadget

A bejegyzés trackback címe:

https://ifater.blog.hu/api/trackback/id/tr414976376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iFater

Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel IS foglalkozunk az iFaterben!

Friss topikok

Címkék

108 megapixel (1) 20 (2) 5G (2) 8S (1) 90-es évek (1) Acer (4) acer (2) adatvédelem (2) adatvesztés (3) AI (1) AirPods Pro (1) akku (1) aktivitás (1) alkalmazás (3) alkalmazásbolt (1) Amazon (1) AMOLED (1) Andorid (1) android (5) Android (22) Android 10 (2) Android One (1) Android Q (2) apple (5) Apple (12) Apple Arcade (1) App Store (1) árak (2) arcfelismersé (1) Arkham Collection (1) Asus (1) azonosítás (1) ban (4) band (1) Band 5 (1) Batman (1) bejelentés (10) bemutató (6) billentyűzet (1) biztonság (2) Blizzard (1) Bluetooth (2) bögre (1) böngésző (1) Boston Dynamics (1) BRFK (1) Bulgária (1) Butterfly (1) c (1) calendar (1) Cambridge Analytica (1) Casio (1) CAT (1) CAT S62 Pro (1) CC9 (1) CES (1) CES 2020 (1) chrome (1) clod (1) ConceptD 7 Ezel (1) Continuum (1) Cortana (1) covid (1) covid-19 (2) csereakció (1) design (1) Desktop mode (1) DeX (2) Diablo (1) dizájn (2) drone (1) dupla kijelző (1) eco (1) elektromos jármű (1) előfizetés (2) embargó (1) emui (1) EMUI (1) EMUI 10 (1) Entitiy list (1) Epic (1) Essential (1) Exynos 9825 (1) FaceApp (2) Facebook (5) Facetime (1) felhasználónév (1) felhő (1) feltörés (1) fitnesz (2) FLIR (1) Folding@home (1) fotó (1) fotópályázat (1) Freebuds 3 (1) frissítés (1) Galaxy (2) Galaxy Fold 2 (1) Galaxy Note 10 (1) Galaxy Note 10+ (1) Galaxy S10e (1) Galaxy S10 Lite (1) Galaxy Tab S6 (1) Galaxy Tab S7 (1) Galaxy Tab S7+ (1) galaxy unpacked 2020 (1) Galaxy Z Flip (1) gamer (2) Google (6) google (6) Google Play Áruház (1) Google Play Pass (1) GPR B-1000-1ER (1) hack (1) hajlítható kijelző (2) Hajlított kijelző (1) hajszárító (1) Harmony OS (2) headset (2) hiba (1) hírek (10) hms (1) hőkamera (1) home (1) home office (1) Hongmeng (1) Hongmi OS (1) honor (4) Honor (3) Honor 20 Pro (1) honor band 5 (1) Huaewei (1) Huawei (11) huawei (6) huwaei mate 30 pro (1) ifater (7) iFater (46) ifatercast (4) IFA 2019 (3) InFocus (1) ingyen (1) Instagram (1) instagram (1) internet archive (1) iOS (4) iOS 13 (1) ipad (2) iPad (2) iPad 2019 (1) iPad 7 (1) iPad OS (1) iphone (1) iPhone (5) iPhone 11 (1) iPhone 11 Pro (1) iPhone 11 Pro Max (1) iPhone SE (1) iPhone SE 2020 (2) ive (1) japán (1) játék (4) jobs (1) jony (1) karpánt (1) két kijelző (1) kiegészítő (1) kína (1) Kirin 990 (1) Kirin A1 (1) kockázat (1) konzol (1) korea (1) körkép (1) korona (1) Lapdock (1) laptop (2) LEGO Batman Trilogy (1) LG (2) lg (1) LG G8X (1) lite (1) MacBook (1) macbook (2) MacBook Air (1) MacBook Pro (1) márkahűség (1) Mate 30 (2) Mate 30 Pro (1) Mate Xs 5G (1) mee audio (1) megújuló energia (1) mesterséges intelligencia (1) mi (1) microsoft (1) Microsoft (5) Ming-Chi Kuo (1) MIUI (2) Mi 9T (1) Mi 9 Pro (1) Mi A3 (1) MI Mix Alpha (1) Mi Note 10 (1) Mi Note 10 Pro (1) Mi Watch (1) mobilfotózás (1) Motorola (2) Motrola (1) ms-dos (1) naptár (1) nasa (1) nintendo (1) nosztalgia (1) Note20 (1) Note20 Ultra (1) notebook (1) nyereményjáték (2) office (1) okosóra (2) okostelefon (25) okostelevízió (1) okostoelefon (1) okostv (1) oktatás (1) OnePlus (1) One UI (1) online (1) online oktatás (1) operációs rendszer (2) oppo (1) oprendszer (2) óra (1) Oroszország (1) os (1) p30 (2) P30 (2) P30 Pro (2) P40 (1) PC (1) piac (1) pixel (1) Pixel 4 (1) Pixel 4 XL (1) PlayStation 4 (1) Play Áruház (2) podcas (1) podcast (17) poliamid (1) pro (1) Project Gem (1) Q (1) Qualcomm (2) Rangeman (1) Razr (1) Remote Play (1) retro (2) Rivsoft (1) ROG (1) ROG Phone II (1) S-Pen (1) S20 (1) S20+ (1) S20 ultra (1) Samsung (10) samsung (2) sebezhetőség (1) slate (1) Snapdragon 855+ (2) Sony (2) spotify (1) stadia (1) Start menü (1) stations (1) steve (1) streaming (1) switch lite (1) szivárgás (1) szoftver (2) táblagép (2) tablet (3) teamgalaxy (1) telefonszám (1) tencent (1) tervező (1) Tesla (1) teszt (6) tesztpad (1) tik tok (1) tiltás (1) Tinder (1) titkosszolgálat (1) Tor (1) Toshiba (1) tracker (1) tralvemate x3 (1) travelmate (2) trendek (1) Triton 900 (1) trump (4) TV (1) ultrabook (1) USA (2) usa (3) védelem (1) view (1) vírus (1) visszahívás (1) vivo (1) Watch Magic (1) Wear OS (1) web (1) Windows (2) Windows 10 (1) wwdc (1) Xbox (1) Xbox One (1) Xiaomi (10) xiaomi (2) Xperia (1) Xperia 5 (1) zajszűrés (1) zöld (1) zoom (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása