Arany középutas ajánlattal rukkolt elő a OnePlus - itt a 7T

A OnePlus idei harmadik okostelefonja árban és szolgálatásokban is megtalálta az arany középutat, mondhatni az előző két modell kellemes egyvelegének fejlesztéséből született.

oneplus_7t_02.jpg

Korábbi műsorainkat megtalálod ezeken a platformokon is:

youtube_logo.png

spotify_logo_2.png

mixcloud_logo.png

anchor_logo.png

A OnePlus ugyan nem a minden sarkon kapható márkák egyike - Európában szinte vagy csak importőrökön keresztül, vagy a gyártó oldaláról közvetlenül rendelve találkozhatunk a gyártó készülékeivel - az elmúlt években egyre népszerűbbé vált ebben a régióban is, mely remek csúcskészülékeinek köszönhető. Régen túl vagyunk már azon az időszakon, amikor ezt a márkát még a nagy gyártókat fenyegető, a nagyokkal őrült árversenyre kelő cégként emlegették, a OnePlus árazása is szép lassan kezdett egyre fentebb kúszni. Ettől függetlenül a gyártó még mindig ütős okostelefonokat tesz le az asztalra, szokás szerint évi két alkalommal. Az idei őszi frissítés elvileg folytattja a kétmodelles ("normál" és Pro) irányt, csak a Pro változat még kicsit várat magára, de erről a mostani bejelentésen semmi nem hangzott el.

A OnePlus 7T tényleg mindenben a tavaszi modellek között helyezkedik el: 6,55 colos AMOLED kijelzője 0,14 collal nagyobb mint a 7-esé, és 0,11 collal kisebb, mint a 7 Pro-é, ahogy felbontása is, QHD+ helyett itt is maradtak a FullHD+-nál; újdonság ugyanakkor 90 Hz-es képfrissítési ráta, mely egyik elődben sem volt jelen. Nem úgy, mint a csepp alakú kamerabenyúlás a kijelző felső szegmensében, mely természetesen az előlapi kamerát rejti magában - a Pro motoros megoldásáról tehát szintén lemondhatnak a leendő vásárlók. Maradt viszont a kijelző alá rejtett ujjlenyomat olvasó vagy az arcfelismerés.

oneplus_7t_01.png

Belsőt tekintve a Qualcomm Snapdragon 855-ös chipsetjét frissítették a "Plus" verzióra, a rendszermemória ehhez pedig fixen 8 gigabájt - nincs tehát sem 6, sem 12 gigabájtnyi RAM, min opció, ámde tárhelyből 128 vagy 256  gigabájt választható.

A hátlapi kamerák nagyrészt nem tudásban, hanem külsőben újultak meg a Pro-hoz képest, a három modulos kamera-együttes továbbra is a 48 megapixeles, f/1,6-os főszenzorból, a 16 megapixeles f/2,2-es nagylátószögű és a 8 megapixeles, f/2,4-es numerikus apertúrájú telefotó kamerából áll, bár utóbbinál érdemes megemlíteni, hogy a 3x-os zoomból immáron csak 2x-es tudunk elődizéni, de kaptunk egy szupermakró módot, melyet a OnePlus állítólag az érzékelőlapka mozgatásával tudott elérni, ami igencsak ritka és extravagáns lépés volt a gyártótól. A leginkább szembetűnő változás a már említett dizájnbeli kérdés, a OnePluis ugyanis követi a hátlapra szigetesen elhelyezett kamerák trendjét, az egy sorban levő három objektívet egy kör alakú kiemelés veszi körül, ami kicsit emlékeztet a Motorola modelljeire és egykor nagy nevű Lumia 1020-as hátlapján látottakra. 

oneplus_7t_03.jpg

Az akkumulátor is középutas lett 3800 mAh-ás kapacitásával, a OnePlus saját szabványú gyorstöltésén azonban fejleszetettek, melynek köszönhetően a gyári ígéretek szerint 70 százalékra 30 perc alatt, teljesen pedig egy óra alatt töti fel a készüléket a dobozban mellékelt töltő a Type-C csatlakozón keresztül. Továbbra sincs vezeték nélküli töltés, ahogy minősíttett por- és vízállóság sem, illetve a jack csatlakozó sem tért vissza a készüléktestre.

A készülék a gyártótól megszokott Oxygen OS kezelőfelülettel látta el a készüléket, mely immáron az Android 10-es verziójára alapul, vagyis a világon az első készülék, mely gyárilag ezzel a rendszerrel kerül a boltokba.

A OnePlus 7T egyértelműen a 7 folytatása, drágább lett ugyan valamivel mint elődje, de ez már állandó tendencia lesz. Az idei "belépő szint" a OnePlus őszi ajánltai közt 599 dollár körüli áron nyit majd, ami várhatóan ugyanennyi eurót jelent az öreg kontinens vevőinek. Az értékesítés október 18-tól kezdődik, de addig még egy október 10-ei londoni esemény is megrendezésre kerül, melyen elvileg a OnePlus 7T Pro debütál.

Forrás: OnePlus

A bejegyzés trackback címe:

https://ifater.blog.hu/api/trackback/id/tr3015173952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iFater

Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel IS foglalkozunk az iFaterben!

Friss topikok

Címkék

108 megapixel (1) 20 (2) 5G (2) 8S (1) 90-es évek (1) Acer (4) acer (2) adatvédelem (2) adatvesztés (3) AI (1) AirPods Pro (1) akku (1) aktivitás (1) alkalmazás (3) alkalmazásbolt (1) Amazon (1) AMOLED (1) Andorid (1) android (5) Android (22) Android 10 (2) Android One (1) Android Q (2) apple (5) Apple (12) Apple Arcade (1) App Store (1) árak (2) arcfelismersé (1) Arkham Collection (1) Asus (1) azonosítás (1) ban (4) band (1) Band 5 (1) Batman (1) bejelentés (10) bemutató (6) billentyűzet (1) biztonság (2) Blizzard (1) Bluetooth (2) bögre (1) böngésző (1) Boston Dynamics (1) BRFK (1) Bulgária (1) Butterfly (1) c (1) calendar (1) Cambridge Analytica (1) Casio (1) CAT (1) CAT S62 Pro (1) CC9 (1) CES (1) CES 2020 (1) chrome (1) clod (1) ConceptD 7 Ezel (1) Continuum (1) Cortana (1) covid (1) covid-19 (2) csereakció (1) design (1) Desktop mode (1) DeX (2) Diablo (1) dizájn (2) drone (1) dupla kijelző (1) eco (1) elektromos jármű (1) előfizetés (2) embargó (1) emui (1) EMUI (1) EMUI 10 (1) Entitiy list (1) Epic (1) Essential (1) Exynos 9825 (1) FaceApp (2) Facebook (5) Facetime (1) felhasználónév (1) felhő (1) feltörés (1) fitnesz (2) FLIR (1) Folding@home (1) fotó (1) fotópályázat (1) Freebuds 3 (1) frissítés (1) Galaxy (2) Galaxy Fold 2 (1) Galaxy Note 10 (1) Galaxy Note 10+ (1) Galaxy S10e (1) Galaxy S10 Lite (1) Galaxy Tab S6 (1) Galaxy Tab S7 (1) Galaxy Tab S7+ (1) galaxy unpacked 2020 (1) Galaxy Z Flip (1) gamer (2) google (6) Google (6) Google Play Áruház (1) Google Play Pass (1) GPR B-1000-1ER (1) hack (1) hajlítható kijelző (2) Hajlított kijelző (1) hajszárító (1) Harmony OS (2) headset (2) hiba (1) hírek (10) hms (1) hőkamera (1) home (1) home office (1) Hongmeng (1) Hongmi OS (1) Honor (3) honor (4) Honor 20 Pro (1) honor band 5 (1) Huaewei (1) huawei (6) Huawei (11) huwaei mate 30 pro (1) iFater (46) ifater (7) ifatercast (4) IFA 2019 (3) InFocus (1) ingyen (1) instagram (1) Instagram (1) internet archive (1) iOS (4) iOS 13 (1) ipad (2) iPad (2) iPad 2019 (1) iPad 7 (1) iPad OS (1) iphone (1) iPhone (5) iPhone 11 (1) iPhone 11 Pro (1) iPhone 11 Pro Max (1) iPhone SE (1) iPhone SE 2020 (2) ive (1) japán (1) játék (4) jobs (1) jony (1) karpánt (1) két kijelző (1) kiegészítő (1) kína (1) Kirin 990 (1) Kirin A1 (1) kockázat (1) konzol (1) korea (1) körkép (1) korona (1) Lapdock (1) laptop (2) LEGO Batman Trilogy (1) lg (1) LG (2) LG G8X (1) lite (1) macbook (2) MacBook (1) MacBook Air (1) MacBook Pro (1) márkahűség (1) Mate 30 (2) Mate 30 Pro (1) Mate Xs 5G (1) mee audio (1) megújuló energia (1) mesterséges intelligencia (1) mi (1) microsoft (1) Microsoft (5) Ming-Chi Kuo (1) MIUI (2) Mi 9T (1) Mi 9 Pro (1) Mi A3 (1) MI Mix Alpha (1) Mi Note 10 (1) Mi Note 10 Pro (1) Mi Watch (1) mobilfotózás (1) Motorola (2) Motrola (1) ms-dos (1) naptár (1) nasa (1) nintendo (1) nosztalgia (1) Note20 (1) Note20 Ultra (1) notebook (1) nyereményjáték (2) office (1) okosóra (2) okostelefon (25) okostelevízió (1) okostoelefon (1) okostv (1) oktatás (1) OnePlus (1) One UI (1) online (1) online oktatás (1) operációs rendszer (2) oppo (1) oprendszer (2) óra (1) Oroszország (1) os (1) p30 (2) P30 (2) P30 Pro (2) P40 (1) PC (1) piac (1) pixel (1) Pixel 4 (1) Pixel 4 XL (1) PlayStation 4 (1) Play Áruház (2) podcas (1) podcast (17) poliamid (1) pro (1) Project Gem (1) Q (1) Qualcomm (2) Rangeman (1) Razr (1) Remote Play (1) retro (2) Rivsoft (1) ROG (1) ROG Phone II (1) S-Pen (1) S20 (1) S20+ (1) S20 ultra (1) samsung (2) Samsung (10) sebezhetőség (1) slate (1) Snapdragon 855+ (2) Sony (2) spotify (1) stadia (1) Start menü (1) stations (1) steve (1) streaming (1) switch lite (1) szivárgás (1) szoftver (2) táblagép (2) tablet (3) teamgalaxy (1) telefonszám (1) tencent (1) tervező (1) Tesla (1) teszt (6) tesztpad (1) tik tok (1) tiltás (1) Tinder (1) titkosszolgálat (1) Tor (1) Toshiba (1) tracker (1) tralvemate x3 (1) travelmate (2) trendek (1) Triton 900 (1) trump (4) TV (1) ultrabook (1) usa (3) USA (2) védelem (1) view (1) vírus (1) visszahívás (1) vivo (1) Watch Magic (1) Wear OS (1) web (1) Windows (2) Windows 10 (1) wwdc (1) Xbox (1) Xbox One (1) Xiaomi (10) xiaomi (2) Xperia (1) Xperia 5 (1) zajszűrés (1) zöld (1) zoom (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása