Huawei újdonságok Berlinből: processzorok, zajszűrős headset és újra hadrendbe állított P30 Pro

A Huawei kényes gazdaságpolitikai helyzetéről is esett szó (erről részletesebben inkább az egyik következő adásban hallhattok), de szerencsére a gyártó nem üres kézzel érkezett a berlini IFA 2019-es expóra.

Korábbi műsorainkat megtalálod ezeken a platformokon is:

youtube_logo.png

spotify_logo_2.png

mixcloud_logo.png

anchor_logo.png

A legfőbb szerep a processzoroknak jutott idén a Huawei sajtóeseményen, ahogy az várható volt, bemutatkozott a következő csúcsmodellek (mint például a szeptember 19-én bejelentésre kerülő Mate 30-as termékcsalád nagyobbik tagjai) alapjául szolgáló Kirin 990-es lapkakészlet. Az új, ezúttal is Huawei által tervezett és TSMC által gyártott chipset nyolc processzormagot rejt magában,melyből négy az alacsonyabb teljesítményt kiszolgáló és kevesebbret fogyasztó Cortes-A55-ös típus, míg a komoylabb erőt igénylő feladatokat négy darab Cortex-A76 mag látja el.

hisilicon_kirin990_01.jpg

Kép: PhoneArena

A nevezéktan érdekessége, hogy az erősebb négy magnál már egy ideje piacon a még újabb és az azt licenszelő ARM vállalat szerint nagyjából 20 százalékkal nagyobb számítási teljesítményt azonos fogyasztás mellett nyújtó Cortex-A77 is, a Huawei mégsem ezt alkalmazta. A cég konzumer üzletágának feje szerint a kínai gyártó saját tesztjei nem látják ennyire nagy volumenűnek a különbséget és először inkább áttérnének az újabb, 5nm-es gyártástechnológiára - vélhetően jövőre, bár ez az USA-Kína gazdasági csatározások mentén még kétséges. A Kirin 990 egyébiránt felkészült az 5G hálózatok kezelésére is.

huawei-freebuds-3-kirin-a1-chipset

Kép: Huawei

Továbbra is a saját fejlesztésű lapkakészletnél maradva, a Kirin A1 is bejelentésre került: Ez a központi egység hordozható eszközökhöz lett tervezve és első között támogatja az 5.1-es Bluetooth szabványt is, valamint rögtön egy kiegészítőben is bemutatkozott, nevezetesen a Freebuds széria 3. kiadásában.

Az érintésérzékeny felülettel ellátott headset legnagyobb trükkje az aktív zajszűrés lehet, melynek hála 15 dB-es alapzajt tud hatékonyan kiszűrni, így ha teljes csendet nem is teremt hallójárataink számára, mindenképpen hatékonyabban tompítja a külső környezetet, mint a hasonló kialakítású fülhallgatók zöme. A Freebuds 3 nyújtotta zenei élmény saját alkalmazásával finomhangolható mindkét fülünkre külön-külön igazítva, egy huzamban pedig 4 órán át üzemel egy töltéssel. Az eszközhöz járó tok itt is - mint minden ilyen kialakítású headsetnél - további akkumulátor kapacitást és töltést biztosít, egész konkrétan további 5 alkalommal tudja feltölteni a fülhallgatókat, magát a "dobozt" pedig  gyortöltéssel akár 30 perc alatt fel lehet tölteni. A piacra kerülés konkrét dátuma nem ismert, az ára elvileg 140 dollár körül alakul.

Maga a Huawei új készüléket nem hozott az IFA expóra, de egyrészt az kiderült, hogy a P30-as széria a P termékcsalád legnépszerűbb kiadása, 16,5 millió példányt sikerült eladniuk a P30, P30 Pro és P30 Lite modellekből. Ennél fogva kicsit Bosszuállók: Végjáték érzetet adtak  a P30 Pro modellnek az által, hogy kvázi újra bemuatták azt, igaz, új szoftverrel és két új színben.

Az EMUI névre hallgató kezelőfelület már 10-es verziónál jár a most bemutatott kiadáson, ami egyben azt is jelenti, hogy Android 10-re épül. Érdekes lépés a gyártótól, hogy ez a kiadás még egyelőre béta fázisban tart és majd csak novemberre várható a végleges frissítés, a mystic blue és misty lavender színvariácójú P30 Pro-k fedélzetén már ez a béta szoftver található, a két új változat pedig már szeptember 20-tól elérhető lesz.

Forrás: PhoneArena, Huawei

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ifater.blog.hu/api/trackback/id/tr5215052060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iFater

Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel IS foglalkozunk az iFaterben!

Friss topikok

Címkék

108 megapixel (1) 20 (2) 5G (2) 8S (1) 90-es évek (1) Acer (4) acer (2) adatvédelem (2) adatvesztés (3) AI (1) AirPods Pro (1) akku (1) aktivitás (1) alkalmazás (3) alkalmazásbolt (1) Amazon (1) AMOLED (1) Andorid (1) Android (22) android (5) Android 10 (2) Android One (1) Android Q (2) Apple (12) apple (5) Apple Arcade (1) App Store (1) árak (2) arcfelismersé (1) Arkham Collection (1) Asus (1) azonosítás (1) ban (4) band (1) Band 5 (1) Batman (1) bejelentés (10) bemutató (6) billentyűzet (1) biztonság (2) Blizzard (1) Bluetooth (2) bögre (1) böngésző (1) Boston Dynamics (1) BRFK (1) Bulgária (1) Butterfly (1) c (1) calendar (1) Cambridge Analytica (1) Casio (1) CAT (1) CAT S62 Pro (1) CC9 (1) CES (1) CES 2020 (1) chrome (1) clod (1) ConceptD 7 Ezel (1) Continuum (1) Cortana (1) covid (1) covid-19 (2) csereakció (1) design (1) Desktop mode (1) DeX (2) Diablo (1) dizájn (2) drone (1) dupla kijelző (1) eco (1) elektromos jármű (1) előfizetés (2) embargó (1) emui (1) EMUI (1) EMUI 10 (1) Entitiy list (1) Epic (1) Essential (1) Exynos 9825 (1) FaceApp (2) Facebook (5) Facetime (1) felhasználónév (1) felhő (1) feltörés (1) fitnesz (2) FLIR (1) Folding@home (1) fotó (1) fotópályázat (1) Freebuds 3 (1) frissítés (1) Galaxy (2) Galaxy Fold 2 (1) Galaxy Note 10 (1) Galaxy Note 10+ (1) Galaxy S10e (1) Galaxy S10 Lite (1) Galaxy Tab S6 (1) Galaxy Tab S7 (1) Galaxy Tab S7+ (1) galaxy unpacked 2020 (1) Galaxy Z Flip (1) gamer (2) Google (6) google (6) Google Play Áruház (1) Google Play Pass (1) GPR B-1000-1ER (1) hack (1) hajlítható kijelző (2) Hajlított kijelző (1) hajszárító (1) Harmony OS (2) headset (2) hiba (1) hírek (10) hms (1) hőkamera (1) home (1) home office (1) Hongmeng (1) Hongmi OS (1) honor (4) Honor (3) Honor 20 Pro (1) honor band 5 (1) Huaewei (1) Huawei (11) huawei (6) huwaei mate 30 pro (1) iFater (46) ifater (7) ifatercast (4) IFA 2019 (3) InFocus (1) ingyen (1) Instagram (1) instagram (1) internet archive (1) iOS (4) iOS 13 (1) ipad (2) iPad (2) iPad 2019 (1) iPad 7 (1) iPad OS (1) iphone (1) iPhone (5) iPhone 11 (1) iPhone 11 Pro (1) iPhone 11 Pro Max (1) iPhone SE (1) iPhone SE 2020 (2) ive (1) japán (1) játék (4) jobs (1) jony (1) karpánt (1) két kijelző (1) kiegészítő (1) kína (1) Kirin 990 (1) Kirin A1 (1) kockázat (1) konzol (1) korea (1) körkép (1) korona (1) Lapdock (1) laptop (2) LEGO Batman Trilogy (1) LG (2) lg (1) LG G8X (1) lite (1) macbook (2) MacBook (1) MacBook Air (1) MacBook Pro (1) márkahűség (1) Mate 30 (2) Mate 30 Pro (1) Mate Xs 5G (1) mee audio (1) megújuló energia (1) mesterséges intelligencia (1) mi (1) microsoft (1) Microsoft (5) Ming-Chi Kuo (1) MIUI (2) Mi 9T (1) Mi 9 Pro (1) Mi A3 (1) MI Mix Alpha (1) Mi Note 10 (1) Mi Note 10 Pro (1) Mi Watch (1) mobilfotózás (1) Motorola (2) Motrola (1) ms-dos (1) naptár (1) nasa (1) nintendo (1) nosztalgia (1) Note20 (1) Note20 Ultra (1) notebook (1) nyereményjáték (2) office (1) okosóra (2) okostelefon (25) okostelevízió (1) okostoelefon (1) okostv (1) oktatás (1) OnePlus (1) One UI (1) online (1) online oktatás (1) operációs rendszer (2) oppo (1) oprendszer (2) óra (1) Oroszország (1) os (1) P30 (2) p30 (2) P30 Pro (2) P40 (1) PC (1) piac (1) pixel (1) Pixel 4 (1) Pixel 4 XL (1) PlayStation 4 (1) Play Áruház (2) podcas (1) podcast (17) poliamid (1) pro (1) Project Gem (1) Q (1) Qualcomm (2) Rangeman (1) Razr (1) Remote Play (1) retro (2) Rivsoft (1) ROG (1) ROG Phone II (1) S-Pen (1) S20 (1) S20+ (1) S20 ultra (1) Samsung (10) samsung (2) sebezhetőség (1) slate (1) Snapdragon 855+ (2) Sony (2) spotify (1) stadia (1) Start menü (1) stations (1) steve (1) streaming (1) switch lite (1) szivárgás (1) szoftver (2) táblagép (2) tablet (3) teamgalaxy (1) telefonszám (1) tencent (1) tervező (1) Tesla (1) teszt (6) tesztpad (1) tik tok (1) tiltás (1) Tinder (1) titkosszolgálat (1) Tor (1) Toshiba (1) tracker (1) tralvemate x3 (1) travelmate (2) trendek (1) Triton 900 (1) trump (4) TV (1) ultrabook (1) usa (3) USA (2) védelem (1) view (1) vírus (1) visszahívás (1) vivo (1) Watch Magic (1) Wear OS (1) web (1) Windows (2) Windows 10 (1) wwdc (1) Xbox (1) Xbox One (1) Xiaomi (10) xiaomi (2) Xperia (1) Xperia 5 (1) zajszűrés (1) zöld (1) zoom (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása