Ha még nem töltötted le a FaceAppot...

...akkor érdemes kétszer is átgondolnod, hogy megteszed-e, mert könnyen lehet, hogy olyasmit is átadsz a készítőknek, amit egyáltalán nem akartál. Igen, megint "az adatainkkal fizetünk" - rovat következik.

FaceApp

Kép: TechCrunch 

Korábbi műsorainkat megtalálod ezeken a platformokon is:

youtube_logo.png

spotify_logo_2.png

mixcloud_logo.png

anchor_logo.png

Több nagy szaklap nemrégiben komoly aggodalmakat öntött írásos formába az éppen ismét felfutó FaceApp nevű alkalmazás kapcsán. A program alkotásai szinte teljesen kikerülhetetlenek a közösségi médiában, ez az a szoftver ugyanis, amivel az internet népe (ide sorolva a celebeket és influenszereket is) szórakoztatja magát és környezetét úgy, hogy szelfijeiket öregítik, más etnikumúra vagy neműre módosíttatják, szakállat készíttetnek és hasonló, helyenként igen meggyőző módosításokat végeztetnek el képeiken. S hogy mi az aggályos ebben? Soroljuk.

Rögtön az elején tisztázzuk egy felmerült hoax-szintű feltételezést, mely az iOS felhasználókat érintheti: A FaceApp nem fér közvetlenül hozzá a galériánkhoz ha erre nem adtunk engedélyt. A híresztelések, miszerint a program engedély nélkül turkálhat a képeink közt mindössze az iOS egy speciális szoftverkomponensének (API-nak) köszönhető: A programba történő képfeltöltéskor valóban látható valamennyi fotónk, de az említett API teszi lehetővé azt, hogy a felhasználó kifejezett szándéka szerinti kép kerüljön átadásra a galériából. Az, hogy ez a galéria direkt hozzáférési engedélyének tiltása mellett is működik igazából az iOS biztonságossága kapcsán kérdéses, de mint említettük, elvileg az adatok átadásához a felhasználó beavatkozása minden esetben szükséges.

View image on Twitter

Kép: Karissa Bell, Twitter

A FaceApp alkalmazással szembeni bizalmatlanság egyik legfőbb oka annak származási helye: A céget alapító Yaroslav Goncharov egykor a Yandex nevű orosz keresőszolgáltatás feje volt, néhány éve csupán, hogy megalapította azt a céget, melynek többek közt a FaceAppot is köszönhetjük. Ez önmagában még nem kellene kétségeket ébresszen, de több apró részlet is felmerült a szoftver működésével kapcsolatban, ami kombinálva a helyenként nem túl etikus adatszerzési gyakorlatáról híres Oroszországgal, mint tényezővel már problémás lehet. Ilyen homályos részlet például az, hogy a legtöbb felhasználó értesítés híján nem is tud róla, hogy a FaceApp a módosításokat nem helyben, hanem egy neurális hálózat segítségével végzi el, mely gépi tanulás alapján ismeri fel az arcok részleteit a képeken, ezért is tud többet nyújtani mint egy egyszerű filterező vagy fotószerkesztő alkalmazás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a módosításra kerülő kép felöltésre kerül egy távoli szerverre, mely a FaceApp fejlesztői szerint nem is Oroszországban van, hanem az Amazon és a Google szerverparkjában, ami még mindig racionális, bár már egyeseknek itt komoly aggodalmai lehetnek. A FaceApp alapítója szerint a képek zömét 48 órán belül törlik, amit nem, azokat is inkább csak forgalmi és felhasználói élmény biztosítása érdekében tartják meg, például ha egy felhasználó gyakorta módosítaná ugyanazt a fotót, akkor ne kelljen minden alkalommal végigvinni a feltöltési procedúrát, noha a "júzer" ezt pontosan ugyanúgy fogja érzékelni, mintha megtette volna. 

Viszont ha az ezek alapján keletkező aggodalmaink még mindig csak ráfoghatóak némi túlpörgött fantáziára (egy olyan világban, ahol nagyhatalmak igen komoly erőforrásokat áldoznak az arcfelismerő rendszerek kiépítésére) és némi idegengyűlöletre, akkor érdemes megtekinteni a cég adatvédelmi tájékoztatóját, mely Elizabeth Potts Weinstein ügyvéd szavaival élve nem túl GDPR kompatibilis. Rögtön láthatjuk, hogy a telepítéssel és felhasználói adatok átadásával elfogadjuk az adataink szabadkezű felhasználását. Ugyan ezt a FaceApp is megadja nekünk a módosított végeredményt tekintve, de nézzük is meg sorban, hogy mikre adunk mi engedélyt a licensz szerződés elfogadásával:

Örökös, visszavonhatatlan, nem kizárólagos, jogdíjmentes, világszintű, további költségektől mentes, átruházható, harmadik fél számára licenszelhető engedélyeket adataink használatára, reprodukálására, módosítására, adaptálására, publikálására, lefordítására, más munkafolyamatokhoz történő felhasználására, terjesztésére, publikálására, és megjelenítésére. És hogy milyen adatokra vonatkozik mindez? A felhasználói adatokra (feltöltött képekre, videókra, szövegekre, üzenetekre, videós tartalmakra és szoftverekre, amiket a felhasználó átad a cégnek) valamint bármilyen további névre, felhasználónévre, vagy ezekhez kapcsolódó adatokra, amiket a felhasználó a már ismert vagy még ki sem fejlesztett csatornákon keresztül eljuttat a FaceApp fejlesztőihez.

Az alapító, Yaroslav Goncharov az újonnan felmerült kételyekre (merthogy az egyik legnagyobb technológiai magazin, a TechCrunch már két éve is aggályosnak találta az alakalmazást, csak akkoriban még a közszereplők nem kapták fel ilyen mértékben) válaszként adott közleményében megemlíti, hogy a szoftveren belül a beállítások menüpont támogatás, azon belül pedig (a teljesen logikusnak tűnő) hibabejelentés címszó alatt kérhetjük személyes adataink törlését, de a fenti adatkezelési nyilatkozat értelmében igen komoly az aggály arra nézve is, hogy a törlési igényünk csak jóindulaton múlik és adataink akkor is az EU-t is érintő Google és Amazon szereverekről kerülnek eltávolításra. Ez persze nem ad biztosítékot arról, hogy máshová már nem kerültek át.

A FaceApp története egyébként egész magas körökhöz is eljutott, az Egyesült Államokban Chuck Schumer, a Demokrata Párt egyik vezetője alig pár órája kérvényezte is az ügy kivzsgálását a hatóságoknál. Ahogy a párt biztonsági tisztje, Bob Lord fogalmazott a BBC-nek adott interjújában : "Eddig a pontig még nem tisztázott, hogy milyen biztonsági kockázattal jár, de tisztán látható, hogy az alkalmazás használatának előnyei alulmaradnak a kockázattal szemben."

Forrás: 444, BBC, TechCrunch, The Verge, 

A bejegyzés trackback címe:

https://ifater.blog.hu/api/trackback/id/tr814968534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iFater

Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel IS foglalkozunk az iFaterben!

Friss topikok

Címkék

108 megapixel (1) 20 (2) 5G (2) 8S (1) 90-es évek (1) Acer (4) acer (2) adatvédelem (2) adatvesztés (3) AI (1) AirPods Pro (1) akku (1) aktivitás (1) alkalmazás (3) alkalmazásbolt (1) Amazon (1) AMOLED (1) Andorid (1) android (5) Android (22) Android 10 (2) Android One (1) Android Q (2) apple (5) Apple (12) Apple Arcade (1) App Store (1) árak (2) arcfelismersé (1) Arkham Collection (1) Asus (1) azonosítás (1) ban (4) band (1) Band 5 (1) Batman (1) bejelentés (10) bemutató (6) billentyűzet (1) biztonság (2) Blizzard (1) Bluetooth (2) bögre (1) böngésző (1) Boston Dynamics (1) BRFK (1) Bulgária (1) Butterfly (1) c (1) calendar (1) Cambridge Analytica (1) Casio (1) CAT (1) CAT S62 Pro (1) CC9 (1) CES (1) CES 2020 (1) chrome (1) clod (1) ConceptD 7 Ezel (1) Continuum (1) Cortana (1) covid (1) covid-19 (2) csereakció (1) design (1) Desktop mode (1) DeX (2) Diablo (1) dizájn (2) drone (1) dupla kijelző (1) eco (1) elektromos jármű (1) előfizetés (2) embargó (1) emui (1) EMUI (1) EMUI 10 (1) Entitiy list (1) Epic (1) Essential (1) Exynos 9825 (1) FaceApp (2) Facebook (5) Facetime (1) felhasználónév (1) felhő (1) feltörés (1) fitnesz (2) FLIR (1) Folding@home (1) fotó (1) fotópályázat (1) Freebuds 3 (1) frissítés (1) Galaxy (2) Galaxy Fold 2 (1) Galaxy Note 10 (1) Galaxy Note 10+ (1) Galaxy S10e (1) Galaxy S10 Lite (1) Galaxy Tab S6 (1) Galaxy Tab S7 (1) Galaxy Tab S7+ (1) galaxy unpacked 2020 (1) Galaxy Z Flip (1) gamer (2) Google (6) google (6) Google Play Áruház (1) Google Play Pass (1) GPR B-1000-1ER (1) hack (1) hajlítható kijelző (2) Hajlított kijelző (1) hajszárító (1) Harmony OS (2) headset (2) hiba (1) hírek (10) hms (1) hőkamera (1) home (1) home office (1) Hongmeng (1) Hongmi OS (1) Honor (3) honor (4) Honor 20 Pro (1) honor band 5 (1) Huaewei (1) Huawei (11) huawei (6) huwaei mate 30 pro (1) ifater (7) iFater (46) ifatercast (4) IFA 2019 (3) InFocus (1) ingyen (1) instagram (1) Instagram (1) internet archive (1) iOS (4) iOS 13 (1) ipad (2) iPad (2) iPad 2019 (1) iPad 7 (1) iPad OS (1) iPhone (5) iphone (1) iPhone 11 (1) iPhone 11 Pro (1) iPhone 11 Pro Max (1) iPhone SE (1) iPhone SE 2020 (2) ive (1) japán (1) játék (4) jobs (1) jony (1) karpánt (1) két kijelző (1) kiegészítő (1) kína (1) Kirin 990 (1) Kirin A1 (1) kockázat (1) konzol (1) korea (1) körkép (1) korona (1) Lapdock (1) laptop (2) LEGO Batman Trilogy (1) LG (2) lg (1) LG G8X (1) lite (1) MacBook (1) macbook (2) MacBook Air (1) MacBook Pro (1) márkahűség (1) Mate 30 (2) Mate 30 Pro (1) Mate Xs 5G (1) mee audio (1) megújuló energia (1) mesterséges intelligencia (1) mi (1) Microsoft (5) microsoft (1) Ming-Chi Kuo (1) MIUI (2) Mi 9T (1) Mi 9 Pro (1) Mi A3 (1) MI Mix Alpha (1) Mi Note 10 (1) Mi Note 10 Pro (1) Mi Watch (1) mobilfotózás (1) Motorola (2) Motrola (1) ms-dos (1) naptár (1) nasa (1) nintendo (1) nosztalgia (1) Note20 (1) Note20 Ultra (1) notebook (1) nyereményjáték (2) office (1) okosóra (2) okostelefon (25) okostelevízió (1) okostoelefon (1) okostv (1) oktatás (1) OnePlus (1) One UI (1) online (1) online oktatás (1) operációs rendszer (2) oppo (1) oprendszer (2) óra (1) Oroszország (1) os (1) P30 (2) p30 (2) P30 Pro (2) P40 (1) PC (1) piac (1) pixel (1) Pixel 4 (1) Pixel 4 XL (1) PlayStation 4 (1) Play Áruház (2) podcas (1) podcast (17) poliamid (1) pro (1) Project Gem (1) Q (1) Qualcomm (2) Rangeman (1) Razr (1) Remote Play (1) retro (2) Rivsoft (1) ROG (1) ROG Phone II (1) S-Pen (1) S20 (1) S20+ (1) S20 ultra (1) Samsung (10) samsung (2) sebezhetőség (1) slate (1) Snapdragon 855+ (2) Sony (2) spotify (1) stadia (1) Start menü (1) stations (1) steve (1) streaming (1) switch lite (1) szivárgás (1) szoftver (2) táblagép (2) tablet (3) teamgalaxy (1) telefonszám (1) tencent (1) tervező (1) Tesla (1) teszt (6) tesztpad (1) tik tok (1) tiltás (1) Tinder (1) titkosszolgálat (1) Tor (1) Toshiba (1) tracker (1) tralvemate x3 (1) travelmate (2) trendek (1) Triton 900 (1) trump (4) TV (1) ultrabook (1) USA (2) usa (3) védelem (1) view (1) vírus (1) visszahívás (1) vivo (1) Watch Magic (1) Wear OS (1) web (1) Windows (2) Windows 10 (1) wwdc (1) Xbox (1) Xbox One (1) Xiaomi (10) xiaomi (2) Xperia (1) Xperia 5 (1) zajszűrés (1) zöld (1) zoom (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása