Újra kereskedhet amerikai cégekkel a Huawei
image

A G20-ak hétvégi oszakai csúcstalálkozója a Huawei ügyében is komoly fordulatot hozott.

Korábbi műsorainkat megtalálod ezeken a platformokon is:

youtube_logo.png

spotify_logo_2.png

mixcloud_logo.png

anchor_logo.png

Talán nem kell bemutatnunk a Huawei elmúlt másfél hónapban végigjárt kálváriáját, de ha valaki lemaradt volna a részletekről, akkor többek közt az ehhez kapcsolódó podcast adásunkban fejtettük ki, hogy mi is történt a kínai gyártóval.

A tömör verzió szerint a világ második legnagyobb okostelefon gyártója és vezető mobilhálózati cége május 19-én felkerült egy úgynevezett “entity list”-re, vagyis egy olyan listára, melyen szereplő közel 70 kínai vállalattal egyik USA-beli vagy az Egyesült Államok területén tevékenykedő cég sem kereskedhet. Ennek az embargónak az egyik legfontosabb hozadéka az lett, hogy a Huawei elvesztette hozzáférését Google-féle Androidhoz, a Microsoft szolgáltatásokhoz, illetve számos mobil komponens beszerzésének lehetőségét is elvágták, sőt, a brit székhelyű ARM is az amerikai érdekkörbe tartozó technológiák használatára hivatkozva szüneteltette az együtműködést, mely a Huawei processzorgyártására is kihatással lehetett volna a jövőben.

Az “entitiy list”-re kerülés kapcsán ugyan nemzetbiztonsági okokat említett a Trump kabinet, azonban ezekről részleteket sosem tudtunk meg, mindössze Trump elnök egyik nyilatkozata sejtette azt, hogy gazdasági oldalról is fogós kérdés, hogy mi lesz a helyzet feloldása. Ugyan a gyártó elkezdett kidolgozni vésztervet is az operációs rendszer pótlására, melyben még komoly piaci szereplőktől is kapott némi támogatást, de mindenképp hátrányosan érintette volna mind a gyártót, mind a Google-t egy esetleges váltás: Előbbinek szám szerint 30 milliárd dollárt két éves viszonylatban, a keresőóriásnak pedig nagyjából 600 millió felhanszálója van, akiknek egy részével biztos lazult volna a kapcsolat, ha a gyártó átmigrálja őket a saját rendszerére. És ez csak az okostelefon és tablet üzletág, szó nem esett még a hálózatfejlesztési és üzemeltetési piacról, ahol szintén nem csak a Huawei-nek van vesztenivalója,m révén, hogy számos USA-beli terület használ Huawei eszközöket a mobilhálózat üzemeltetésére, amik kiváltása nem kétperces művelet.

A most bejelentett feloldás ugyanakkor nem egy végleges és megmásíthatatlan állapot, eleve a Huawei továbbra is szerepel azon a bizonyos listán, mindössze engedélyt kapott minden olyan kereskedelmi tevékenységre, mely nem sért nemzetbiztonsági érdekeket. Perszer azt sem tudjuk pontosan, hogy ezt mit jelent, annyi valószínű, hogy a jövőben inkább a cég hálózati tevékenységét kell félteni egy újabb amerikai korlátozástól, mintsem az USA-ban amúgy sem jelentős okostelefon kereskedelmet.

Pápai Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://ifater.blog.hu/api/trackback/id/tr6014927768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iFater

Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel IS foglalkozunk az iFaterben!

Friss topikok

Címkék

108 megapixel (1) 20 (2) 5G (2) 8S (1) 90-es évek (1) Acer (4) acer (2) adatvédelem (2) adatvesztés (3) AI (1) AirPods Pro (1) akku (1) aktivitás (1) alkalmazás (3) alkalmazásbolt (1) Amazon (1) AMOLED (1) Andorid (1) android (5) Android (22) Android 10 (2) Android One (1) Android Q (2) apple (5) Apple (12) Apple Arcade (1) App Store (1) árak (2) arcfelismersé (1) Arkham Collection (1) Asus (1) azonosítás (1) ban (4) band (1) Band 5 (1) Batman (1) bejelentés (10) bemutató (6) billentyűzet (1) biztonság (2) Blizzard (1) Bluetooth (2) bögre (1) böngésző (1) Boston Dynamics (1) BRFK (1) Bulgária (1) Butterfly (1) c (1) calendar (1) Cambridge Analytica (1) Casio (1) CAT (1) CAT S62 Pro (1) CC9 (1) CES (1) CES 2020 (1) chrome (1) clod (1) ConceptD 7 Ezel (1) Continuum (1) Cortana (1) covid (1) covid-19 (2) csereakció (1) design (1) Desktop mode (1) DeX (2) Diablo (1) dizájn (2) drone (1) dupla kijelző (1) eco (1) elektromos jármű (1) előfizetés (2) embargó (1) emui (1) EMUI (1) EMUI 10 (1) Entitiy list (1) Epic (1) Essential (1) Exynos 9825 (1) FaceApp (2) Facebook (5) Facetime (1) felhasználónév (1) felhő (1) feltörés (1) fitnesz (2) FLIR (1) Folding@home (1) fotó (1) fotópályázat (1) Freebuds 3 (1) frissítés (1) Galaxy (2) Galaxy Fold 2 (1) Galaxy Note 10 (1) Galaxy Note 10+ (1) Galaxy S10e (1) Galaxy S10 Lite (1) Galaxy Tab S6 (1) Galaxy Tab S7 (1) Galaxy Tab S7+ (1) galaxy unpacked 2020 (1) Galaxy Z Flip (1) gamer (2) Google (6) google (6) Google Play Áruház (1) Google Play Pass (1) GPR B-1000-1ER (1) hack (1) hajlítható kijelző (2) Hajlított kijelző (1) hajszárító (1) Harmony OS (2) headset (2) hiba (1) hírek (10) hms (1) hőkamera (1) home (1) home office (1) Hongmeng (1) Hongmi OS (1) Honor (3) honor (4) Honor 20 Pro (1) honor band 5 (1) Huaewei (1) huawei (6) Huawei (11) huwaei mate 30 pro (1) ifater (7) iFater (46) ifatercast (4) IFA 2019 (3) InFocus (1) ingyen (1) instagram (1) Instagram (1) internet archive (1) iOS (4) iOS 13 (1) ipad (2) iPad (2) iPad 2019 (1) iPad 7 (1) iPad OS (1) iphone (1) iPhone (5) iPhone 11 (1) iPhone 11 Pro (1) iPhone 11 Pro Max (1) iPhone SE (1) iPhone SE 2020 (2) ive (1) japán (1) játék (4) jobs (1) jony (1) karpánt (1) két kijelző (1) kiegészítő (1) kína (1) Kirin 990 (1) Kirin A1 (1) kockázat (1) konzol (1) korea (1) körkép (1) korona (1) Lapdock (1) laptop (2) LEGO Batman Trilogy (1) lg (1) LG (2) LG G8X (1) lite (1) macbook (2) MacBook (1) MacBook Air (1) MacBook Pro (1) márkahűség (1) Mate 30 (2) Mate 30 Pro (1) Mate Xs 5G (1) mee audio (1) megújuló energia (1) mesterséges intelligencia (1) mi (1) microsoft (1) Microsoft (5) Ming-Chi Kuo (1) MIUI (2) Mi 9T (1) Mi 9 Pro (1) Mi A3 (1) MI Mix Alpha (1) Mi Note 10 (1) Mi Note 10 Pro (1) Mi Watch (1) mobilfotózás (1) Motorola (2) Motrola (1) ms-dos (1) naptár (1) nasa (1) nintendo (1) nosztalgia (1) Note20 (1) Note20 Ultra (1) notebook (1) nyereményjáték (2) office (1) okosóra (2) okostelefon (25) okostelevízió (1) okostoelefon (1) okostv (1) oktatás (1) OnePlus (1) One UI (1) online (1) online oktatás (1) operációs rendszer (2) oppo (1) oprendszer (2) óra (1) Oroszország (1) os (1) P30 (2) p30 (2) P30 Pro (2) P40 (1) PC (1) piac (1) pixel (1) Pixel 4 (1) Pixel 4 XL (1) PlayStation 4 (1) Play Áruház (2) podcas (1) podcast (17) poliamid (1) pro (1) Project Gem (1) Q (1) Qualcomm (2) Rangeman (1) Razr (1) Remote Play (1) retro (2) Rivsoft (1) ROG (1) ROG Phone II (1) S-Pen (1) S20 (1) S20+ (1) S20 ultra (1) Samsung (10) samsung (2) sebezhetőség (1) slate (1) Snapdragon 855+ (2) Sony (2) spotify (1) stadia (1) Start menü (1) stations (1) steve (1) streaming (1) switch lite (1) szivárgás (1) szoftver (2) táblagép (2) tablet (3) teamgalaxy (1) telefonszám (1) tencent (1) tervező (1) Tesla (1) teszt (6) tesztpad (1) tik tok (1) tiltás (1) Tinder (1) titkosszolgálat (1) Tor (1) Toshiba (1) tracker (1) tralvemate x3 (1) travelmate (2) trendek (1) Triton 900 (1) trump (4) TV (1) ultrabook (1) usa (3) USA (2) védelem (1) view (1) vírus (1) visszahívás (1) vivo (1) Watch Magic (1) Wear OS (1) web (1) Windows (2) Windows 10 (1) wwdc (1) Xbox (1) Xbox One (1) Xiaomi (10) xiaomi (2) Xperia (1) Xperia 5 (1) zajszűrés (1) zöld (1) zoom (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása