Kínai multivállalatok álltak be a Huawei saját rendszere mögé
image

Xiaomi, Oppo, Vivo és Tencent - csupa “kis” név, mely állítólag már teszteli is a Huawei saját megoldását, melyet az embargó miatt kieső Android és Windows helyett alkalmaznának.

Korábbi műsorainkat megtalálod ezeken a platformokon is:

youtube_logo.png

spotify_logo_2.png

mixcloud_logo.png

anchor_logo.png

HongMeng néven emlegetik a Huawei operációs rendszerét, melyről korábban is lehetett pletykákat hallani, az USA által bevezetett embargós rendelkezés hatására viszont fokozott figyelmet kapott, révén hogy a gyártó elesett a Google-féle Android verziók használatának lehetőségétől. 

A cég ugyan 90 nap haladékot kapott, a Google pedig állítólag aktívan lobbizik azért, hogy legalább a gyártó okostelefonos divíziója képezzen kivételt a tiltás alól. Ugyanakkor persze a Huawei sem ül a babérjain és a HogMeng fejlesztését felgyorsítva állítólag már valamikor idén ősz és a jövő év eleje között bemutatják rendszerüket, melyet ugyan eredetileg Kínán belüli használatra fejlesztettek, a fennálló kereskedelmi hadakozás folyományaként azonban nem kizárt, hogy a gyártó valamennyi termékének (okostelefonok, táblagépek, laptopok) leendő szoftvereként lát napvilágot.

A projekt olyan komoly gyártók érdeklődését is felkeltette, mint például a Xiaomi, akiket nagyon nem kell bemutatni, mint a piac egyik leggyorsabban fejlődő okostelefon gyártója, s bár az Oppo és Vivo hozzájuk képest kis halnak számít, innovativ gyártókként egyre több hír szól termékeikről, így lassan már ők is a “nagyok” ligájában játszhatnak.

Sokkal érdekesebb lehet viszont a Tencent neve a listán, a kínai mamut ugyanis a BAT névre hallgató cégcsoport három tagjának egyike, társai pedig a Baidu és az Alibaba. Míg a Baidu a “kínai Google”-ként is emlegetett keresőmotort, valamint számos webes szolgáltatást, streaminget, sőt még webböngészőt is jegyez, addig az Alibaba az azonos nevű nemzetközi és az AliExpress névre hallgató kínai partnereket tömörítő webáruházak üzemeltetője. A Tencent igazából mindenes nagyágyú, projektjei közt az 1,8 milliárdos felhasználójú WeChat, a PUBG mobil verziója és számos más MOBA játék található, többek közt pedig a League of Legends mobilos változatának elkészítése is terveik közt szerepel. Mindezeken felül a Tencent száz százalékos tulajdonosa a Riot Games-nek, illetve az Epic Games közel 48, valamint az Activision Blizzard hozzávetőlegesen 25 százalékos tulajdonosa.

A Tenccent jelenléte tehát elég erős szoftverpiaci támogatást jelenthet, aminek minden esetben nagy jelentősége van egy új operációs rendszernél, annak ellenére is, hogy állítólag a HongMeng állítólag androidos programok futtatsáára is képes lesz.

A HongMeng pontos megjelenési dátuma ugyan egyelőre még nem ismert, de pletykák szólnak arról, hogy a gyártó célja még az idén ősszel bemutatkozó Mate 30-cal egybe kötött debütálás.

A bejegyzés trackback címe:

https://ifater.blog.hu/api/trackback/id/tr5214927652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iFater

Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel IS foglalkozunk az iFaterben!

Friss topikok

Címkék

108 megapixel (1) 20 (2) 5G (2) 8S (1) 90-es évek (1) Acer (4) acer (2) adatvédelem (2) adatvesztés (3) AI (1) AirPods Pro (1) akku (1) aktivitás (1) alkalmazás (3) alkalmazásbolt (1) Amazon (1) AMOLED (1) Andorid (1) Android (22) android (5) Android 10 (2) Android One (1) Android Q (2) Apple (12) apple (5) Apple Arcade (1) App Store (1) árak (2) arcfelismersé (1) Arkham Collection (1) Asus (1) azonosítás (1) ban (4) band (1) Band 5 (1) Batman (1) bejelentés (10) bemutató (6) billentyűzet (1) biztonság (2) Blizzard (1) Bluetooth (2) bögre (1) böngésző (1) Boston Dynamics (1) BRFK (1) Bulgária (1) Butterfly (1) c (1) calendar (1) Cambridge Analytica (1) Casio (1) CAT (1) CAT S62 Pro (1) CC9 (1) CES (1) CES 2020 (1) chrome (1) clod (1) ConceptD 7 Ezel (1) Continuum (1) Cortana (1) covid (1) covid-19 (2) csereakció (1) design (1) Desktop mode (1) DeX (2) Diablo (1) dizájn (2) drone (1) dupla kijelző (1) eco (1) elektromos jármű (1) előfizetés (2) embargó (1) emui (1) EMUI (1) EMUI 10 (1) Entitiy list (1) Epic (1) Essential (1) Exynos 9825 (1) FaceApp (2) Facebook (5) Facetime (1) felhasználónév (1) felhő (1) feltörés (1) fitnesz (2) FLIR (1) Folding@home (1) fotó (1) fotópályázat (1) Freebuds 3 (1) frissítés (1) Galaxy (2) Galaxy Fold 2 (1) Galaxy Note 10 (1) Galaxy Note 10+ (1) Galaxy S10e (1) Galaxy S10 Lite (1) Galaxy Tab S6 (1) Galaxy Tab S7 (1) Galaxy Tab S7+ (1) galaxy unpacked 2020 (1) Galaxy Z Flip (1) gamer (2) Google (6) google (6) Google Play Áruház (1) Google Play Pass (1) GPR B-1000-1ER (1) hack (1) hajlítható kijelző (2) Hajlított kijelző (1) hajszárító (1) Harmony OS (2) headset (2) hiba (1) hírek (10) hms (1) hőkamera (1) home (1) home office (1) Hongmeng (1) Hongmi OS (1) honor (4) Honor (3) Honor 20 Pro (1) honor band 5 (1) Huaewei (1) Huawei (11) huawei (6) huwaei mate 30 pro (1) iFater (46) ifater (7) ifatercast (4) IFA 2019 (3) InFocus (1) ingyen (1) Instagram (1) instagram (1) internet archive (1) iOS (4) iOS 13 (1) ipad (2) iPad (2) iPad 2019 (1) iPad 7 (1) iPad OS (1) iphone (1) iPhone (5) iPhone 11 (1) iPhone 11 Pro (1) iPhone 11 Pro Max (1) iPhone SE (1) iPhone SE 2020 (2) ive (1) japán (1) játék (4) jobs (1) jony (1) karpánt (1) két kijelző (1) kiegészítő (1) kína (1) Kirin 990 (1) Kirin A1 (1) kockázat (1) konzol (1) korea (1) körkép (1) korona (1) Lapdock (1) laptop (2) LEGO Batman Trilogy (1) LG (2) lg (1) LG G8X (1) lite (1) macbook (2) MacBook (1) MacBook Air (1) MacBook Pro (1) márkahűség (1) Mate 30 (2) Mate 30 Pro (1) Mate Xs 5G (1) mee audio (1) megújuló energia (1) mesterséges intelligencia (1) mi (1) microsoft (1) Microsoft (5) Ming-Chi Kuo (1) MIUI (2) Mi 9T (1) Mi 9 Pro (1) Mi A3 (1) MI Mix Alpha (1) Mi Note 10 (1) Mi Note 10 Pro (1) Mi Watch (1) mobilfotózás (1) Motorola (2) Motrola (1) ms-dos (1) naptár (1) nasa (1) nintendo (1) nosztalgia (1) Note20 (1) Note20 Ultra (1) notebook (1) nyereményjáték (2) office (1) okosóra (2) okostelefon (25) okostelevízió (1) okostoelefon (1) okostv (1) oktatás (1) OnePlus (1) One UI (1) online (1) online oktatás (1) operációs rendszer (2) oppo (1) oprendszer (2) óra (1) Oroszország (1) os (1) P30 (2) p30 (2) P30 Pro (2) P40 (1) PC (1) piac (1) pixel (1) Pixel 4 (1) Pixel 4 XL (1) PlayStation 4 (1) Play Áruház (2) podcas (1) podcast (17) poliamid (1) pro (1) Project Gem (1) Q (1) Qualcomm (2) Rangeman (1) Razr (1) Remote Play (1) retro (2) Rivsoft (1) ROG (1) ROG Phone II (1) S-Pen (1) S20 (1) S20+ (1) S20 ultra (1) Samsung (10) samsung (2) sebezhetőség (1) slate (1) Snapdragon 855+ (2) Sony (2) spotify (1) stadia (1) Start menü (1) stations (1) steve (1) streaming (1) switch lite (1) szivárgás (1) szoftver (2) táblagép (2) tablet (3) teamgalaxy (1) telefonszám (1) tencent (1) tervező (1) Tesla (1) teszt (6) tesztpad (1) tik tok (1) tiltás (1) Tinder (1) titkosszolgálat (1) Tor (1) Toshiba (1) tracker (1) tralvemate x3 (1) travelmate (2) trendek (1) Triton 900 (1) trump (4) TV (1) ultrabook (1) usa (3) USA (2) védelem (1) view (1) vírus (1) visszahívás (1) vivo (1) Watch Magic (1) Wear OS (1) web (1) Windows (2) Windows 10 (1) wwdc (1) Xbox (1) Xbox One (1) Xiaomi (10) xiaomi (2) Xperia (1) Xperia 5 (1) zajszűrés (1) zöld (1) zoom (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása