Novemberben indul a Google játékszolgáltatása
image

Múlt héten megkezdődött az év  egyik legnagyobb videójátékos rendezvénye, azaz az E3,melyet a Google elég erős felütéssel indított.

Korábbi műsorainkat megtalálod ezeken a platformokon is:

youtube_logo.png

spotify_logo_2.png

mixcloud_logo.png

anchor_logo.png

A Stadia névre halgató streaming szolgáltatásról utóljára idén márciusban lehetett hallani, akkor még időpont és árak nélkül, most viszont már mindkettő akad, sőt az is bejelentésre került, hogy mely országokban lesz elérhető első körben és milyen játékokat vehetnek igénybe a felhasználók.

Mint ahogy arról már mi is beszámoltunk, a Stadia a “játékpiac Netflixe” kíván lenni, vagyis hardvertől szinte teljesen függetlenül steaming rendeszeren kínál majd játékokat, előfizetési díjért cserébe. Ez a rész még nem teljesen újdonság, az Nvidia például a Shield termékcsaládot ruházta fel ilyen képességgel és szolgáltatással, illete a Sonynak is rendelkezésére áll ilyen megoldás a PlayStation Now részeként. Ami igazán áttöörés, az viszont az, hogy ehhez elegendő a Google Chrome böngésző megléte és egy legalább 35 Mbit/s-os állandó sebességet biztosító (tehát azért ennél jóval nagyobb) sávszélességű internetkapcsolat. Ennek köszönhetően laptopról, tabletről, de még okostelefonról is beléphetünk a rendszerbe. Utóbbi például alaposan fel is bojgathatja a mobileszközök játékpiacát, de legyünk őszinték, a Stadia a konzolpiacot veszélyezteti a leginkább, ugyanis ha nem áll rendelkezésünkre Chrome, akkor akár egy 4K képes Chromcast és egy kontroller kombinációja is elég ahhoz, hogy bármilyen HDMI csatlakozós megjelentíőt kihasználhassunk a Stadiaval.

image

Ez az egyetlen hardvercsomag, amit amúgy a Google a szolgáltatáshoz árul, de a 69 dolláros / eurós (limitált szériás, “Founders Edition” kiadásban 129 dollár/euró) fizikai eszközök megléte sem feltétlenül szükséges, legalábbis a 4K Chromecast külön is beszerezhető, kontrollerekből pedig széles választék támogat a rendszer.

A Stadia első körben az Egyesült Államok, Kanada, Egyesült Királyság, Írország, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Hollandia, Begium, Dánia, Svédország, Norvégia és Finnország területén lesz elérhető és ott is csak a Prémiumnak nevezett előfizetési formában, ami mindenhol nagyjából 10 eurónak megfelelő összeg lesz havonta. Ezért cserébe  4K felbontásban 60 fps sebességgel tudunk játszani az alábbi címekkel:

Dragon Ball Xenoverse 2, Doom Eternal, Doom (2016), Rage 2, The Elder Scrolls Online, Wolfenstein: Youngblood, Destiny 2, Get Packed, Grid, Metro Exodus, Thumper, Farming Simulator 19, Baldur's Gate 3, Power Rangers: Battle for the Grid, Football Manager, Samurai Shodown, Final Fantasy XV, Tomb Raider Definitive Edition, Rise of the Tomb Raider, Shadow of the Tomb Raider, NBA 2K, Borderlands 3, Gylt, Mortal Kombat 11, Darksiders Genesis, Assassin's Creed Odyssey, Just Dance, Tom Clancy's Ghost Recon Breakpoint, Tom Clancy's The Division 2, Trials Rising, and The Crew 2.

A későbbiekben elvileg egy olyan előfizetéses csomag is érkezik, mely már “csak” 1080p-s felbontást kínál és valószínűlega játékkínálat sem lesz teljes, de egyes címeket megvásárolhatunk külön-külön is. Rebesgetnek pletykákat egy ingyenes változatról is, mely limitált képességek mellett csak a különállóan megvásárolt címekkel enged majd játszani, de ha ez igaz, akkor az jelentős mértékben alávághat a mostani koonzolpiacnak - bár technikailag már az is eég erős lépés, hogy egy ingyenes szoftverrel kiváltható az eddig jó pénzért árult hardver.

A bejegyzés trackback címe:

https://ifater.blog.hu/api/trackback/id/tr8414927618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iFater

Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel IS foglalkozunk az iFaterben!

Friss topikok

Címkék

108 megapixel (1) 20 (2) 5G (2) 8S (1) 90-es évek (1) acer (2) Acer (4) adatvédelem (2) adatvesztés (3) AI (1) AirPods Pro (1) akku (1) aktivitás (1) alkalmazás (3) alkalmazásbolt (1) Amazon (1) AMOLED (1) Andorid (1) android (5) Android (22) Android 10 (2) Android One (1) Android Q (2) apple (5) Apple (12) Apple Arcade (1) App Store (1) árak (2) arcfelismersé (1) Arkham Collection (1) Asus (1) azonosítás (1) ban (4) band (1) Band 5 (1) Batman (1) bejelentés (10) bemutató (6) billentyűzet (1) biztonság (2) Blizzard (1) Bluetooth (2) bögre (1) böngésző (1) Boston Dynamics (1) BRFK (1) Bulgária (1) Butterfly (1) c (1) calendar (1) Cambridge Analytica (1) Casio (1) CAT (1) CAT S62 Pro (1) CC9 (1) CES (1) CES 2020 (1) chrome (1) clod (1) ConceptD 7 Ezel (1) Continuum (1) Cortana (1) covid (1) covid-19 (2) csereakció (1) design (1) Desktop mode (1) DeX (2) Diablo (1) dizájn (2) drone (1) dupla kijelző (1) eco (1) elektromos jármű (1) előfizetés (2) embargó (1) emui (1) EMUI (1) EMUI 10 (1) Entitiy list (1) Epic (1) Essential (1) Exynos 9825 (1) FaceApp (2) Facebook (5) Facetime (1) felhasználónév (1) felhő (1) feltörés (1) fitnesz (2) FLIR (1) Folding@home (1) fotó (1) fotópályázat (1) Freebuds 3 (1) frissítés (1) Galaxy (2) Galaxy Fold 2 (1) Galaxy Note 10 (1) Galaxy Note 10+ (1) Galaxy S10e (1) Galaxy S10 Lite (1) Galaxy Tab S6 (1) Galaxy Tab S7 (1) Galaxy Tab S7+ (1) galaxy unpacked 2020 (1) Galaxy Z Flip (1) gamer (2) Google (6) google (6) Google Play Áruház (1) Google Play Pass (1) GPR B-1000-1ER (1) hack (1) hajlítható kijelző (2) Hajlított kijelző (1) hajszárító (1) Harmony OS (2) headset (2) hiba (1) hírek (10) hms (1) hőkamera (1) home (1) home office (1) Hongmeng (1) Hongmi OS (1) honor (4) Honor (3) Honor 20 Pro (1) honor band 5 (1) Huaewei (1) huawei (6) Huawei (11) huwaei mate 30 pro (1) iFater (46) ifater (7) ifatercast (4) IFA 2019 (3) InFocus (1) ingyen (1) instagram (1) Instagram (1) internet archive (1) iOS (4) iOS 13 (1) ipad (2) iPad (2) iPad 2019 (1) iPad 7 (1) iPad OS (1) iphone (1) iPhone (5) iPhone 11 (1) iPhone 11 Pro (1) iPhone 11 Pro Max (1) iPhone SE (1) iPhone SE 2020 (2) ive (1) japán (1) játék (4) jobs (1) jony (1) karpánt (1) két kijelző (1) kiegészítő (1) kína (1) Kirin 990 (1) Kirin A1 (1) kockázat (1) konzol (1) korea (1) körkép (1) korona (1) Lapdock (1) laptop (2) LEGO Batman Trilogy (1) LG (2) lg (1) LG G8X (1) lite (1) macbook (2) MacBook (1) MacBook Air (1) MacBook Pro (1) márkahűség (1) Mate 30 (2) Mate 30 Pro (1) Mate Xs 5G (1) mee audio (1) megújuló energia (1) mesterséges intelligencia (1) mi (1) microsoft (1) Microsoft (5) Ming-Chi Kuo (1) MIUI (2) Mi 9T (1) Mi 9 Pro (1) Mi A3 (1) MI Mix Alpha (1) Mi Note 10 (1) Mi Note 10 Pro (1) Mi Watch (1) mobilfotózás (1) Motorola (2) Motrola (1) ms-dos (1) naptár (1) nasa (1) nintendo (1) nosztalgia (1) Note20 (1) Note20 Ultra (1) notebook (1) nyereményjáték (2) office (1) okosóra (2) okostelefon (25) okostelevízió (1) okostoelefon (1) okostv (1) oktatás (1) OnePlus (1) One UI (1) online (1) online oktatás (1) operációs rendszer (2) oppo (1) oprendszer (2) óra (1) Oroszország (1) os (1) P30 (2) p30 (2) P30 Pro (2) P40 (1) PC (1) piac (1) pixel (1) Pixel 4 (1) Pixel 4 XL (1) PlayStation 4 (1) Play Áruház (2) podcas (1) podcast (17) poliamid (1) pro (1) Project Gem (1) Q (1) Qualcomm (2) Rangeman (1) Razr (1) Remote Play (1) retro (2) Rivsoft (1) ROG (1) ROG Phone II (1) S-Pen (1) S20 (1) S20+ (1) S20 ultra (1) Samsung (10) samsung (2) sebezhetőség (1) slate (1) Snapdragon 855+ (2) Sony (2) spotify (1) stadia (1) Start menü (1) stations (1) steve (1) streaming (1) switch lite (1) szivárgás (1) szoftver (2) táblagép (2) tablet (3) teamgalaxy (1) telefonszám (1) tencent (1) tervező (1) Tesla (1) teszt (6) tesztpad (1) tik tok (1) tiltás (1) Tinder (1) titkosszolgálat (1) Tor (1) Toshiba (1) tracker (1) tralvemate x3 (1) travelmate (2) trendek (1) Triton 900 (1) trump (4) TV (1) ultrabook (1) usa (3) USA (2) védelem (1) view (1) vírus (1) visszahívás (1) vivo (1) Watch Magic (1) Wear OS (1) web (1) Windows (2) Windows 10 (1) wwdc (1) Xbox (1) Xbox One (1) Xiaomi (10) xiaomi (2) Xperia (1) Xperia 5 (1) zajszűrés (1) zöld (1) zoom (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása